Számomra talán éppen azért kedves ez a közbeszúrt történet, mert máig megdöbbent Jézus érzékenysége, ahogy engedi magát megállítani egyetlen ember ki nem mondott, szégyellt és félelemben megélt terhe miatt. Megállítja az a számára is ismeretlen mélységű hit és bizalom, mely képes ráhangolódni és megcsapolni Jézus „erejét”! Az ő személyes Atya-kapcsolatából származó ereje magától megnyílik a hasonlóan teljes ráhagyatkozásra képes asszony számára…. Szinte kitapintható, hogy Jézus nem kíváncsiságból kérdez, hanem a testvéri mélységű hitet hordozó személy megismerésének vágyával. S a rövid párbeszéd nyilvánossága önmagában feloldja mind az asszony maradék belső félelmét, mind a gyógyulás hivatalos bejelentési kötelezettségét, hogy az érintett ismét a közösség tagja lehessen. S valóban, ez a hit egyszerre tudta meggyógyítani és megváltani az asszonyt, aki az örök gyógyulás belső békéjével távozhatott.
A folytatódó kerettörténetben Jairus hasonlóan a halál teljes kilátástalanságával szemben kell hogy állást foglaljon és higgyen. Benne a haláltól való szülői félelem áll szemben az életet ígérő hittel. Ezt a kívülálló valóban csak kinevetni képes, megérteni nemigen. S mi magunk is hányszor nevetjük ki, mondjuk szektásnak a „Talita kúm” felszólításának mára vonatkoztatott értelmezését! Pedig itt most Jézus a kezdeményező, aki megérinti a halott kislányt, s aki kész hozzánk is eljönni. A két gyógyítás személyessége, teljes odafordulása ugyanaz: közvetlen, személytől személyig tartó teljes figyelemmel ételt adat a meggyógyítottnak! Ez az az együtt érző szeretet, mellyel Isten a Szent Ignác-i megtestesülés- elmélkedésben rátekint világunkra. Ha ezt elmélkedem, akkor azt érdemes igazán megfigyelnem, ahogy Jézust megérintem, ahogy Jézus megérint… Ha erre tekintek, akkor magam is megérezhetem az erőt, ami Jézusból felém árad!
