Antoine de Saint-Exupéry óvja így a gyermeklelket. Édesbús örömhíre erejével azokról az ajándékokról szól, amelyeket a „fölnőttek” csak a gyermekektől kaphatnak meg; a tiszta tekintet következtetéseit: a le nem rajzolt bárány titkát, a szeretetre-gondoskodásra vágyó teremtmények bölcsességét, a szelídítettekért érzett – megsejtett – felelősséget, az éneklő kutat… – a mindenre rácsodálkozás képességét. Emlékszünk még a kis herceg utolsó ajándékára? „Akik úton járnak, azoknak vezetőül szolgálnak a csillagok. Másoknak nem egyebek csöppnyi kis fényeknél. Ismét mások, a tudósok számára problémák. Az üzletemberem szemében aranyból voltak. A csillagok viszont mind-mind hallgatnak. De neked olyan csillagaid lesznek, amilyenek senki másnak. (…) Mert én ott lakom majd valamelyiken, és ott nevetek majd valamelyiken: ha éjszakánként fölnézel az égre, olyan lesz számodra, mintha minden csillag nevetne. Neked, egyedül neked, olyan csillagaid lesznek, amik nevetni tudnak! (…) És a barátaid nagyot néznek majd, ha látják, hogy nevetsz, amikor fölnézel az égre. (…) Mintha csillagok helyett egy csomó kacagni tudó csengettyűt kaptál volna tőlem…” Talán ez a gyermeknap igazi jelentősége, a tőlük kapott meglepetések ünneplése. Hiszen arra hívnak: legyünk olyanok, mint ők, lássuk meg azt, amit ők (még) látnak. Tudják és figyelmeztetve üzenik nekünk, gyorsan felejtőknek: a gyermekeké a mennyek országa.
