Gyalogosan Máriához

„Mindenkinek a szívében ott rejtőzik az ajándékozás öröme – mondja az atya. Az emberek nagy része azért vállalkozik a zarándoklatra, mert áldozatot akar hozni valakiért vagy valamiért. Az áldozat a szeretet kifejezésének egyik eszköze. Van, aki a háláját szeretné kinyilvánítani az út fáradalmainak vállalásával, amit az áldozattal együtt felajánl, odaajándékoz a Jóistennek. Ez az út Mária szeretetének megtapasztalása. Kéréseinkkel vele és rajta keresztül – kicsinységünk tudatában – egy nagyobba, Istenbe kapaszkodhatunk.”

De hagyjuk el most egy pillanatra a dús lombú fák szegélyezte országutat, s lépjünk rá a történelem ösvényére. Tekintsünk vissza a régmúltba, amikor honfoglaló őseink megtelepedtek e már-már mediterrán hangulatú tájon. Máriagyűd egyidős a magyarsággal, Anonymus szerint nevét is az egyik honfoglaló vezértől kapta. A hegyoldalban csörgedező, enyhet adó forrás és a partján álló, fából faragott Mária-szobor környéke pihenőül szolgált az úton lévő vándornak. A gyakori imameghallgatások miatt már a korai időkben is sokan látogathattak ide, s valószínűleg a pécsváradi bencés szerzetesek ezért emeltek 1006-ban kápolnát a szobor fölé. A hadjáratba induló II. Géza király 1148-ban itt kért segítséget a Szűzanyától.

A történelem viharai természetesen nem kímélték Gyűdöt sem. Megfordultak e tájon mindenféle hadak, s ennek az lett a következménye, hogy eltűnt az eredeti Mária-szobor. Mivel a Mária-jelenések ennek ellenére sem maradtak el, a siklósi ferences atyák a nép követelésére egy másik szobrot helyeztek el a kápolnában, amelyet később a fosztogató szerbek miatt kellett elmenekíteni. A harmadik, ma is látható kegyszobrot Nesselrod Ferenc pécsi megyés püspök 1713-ban adományozta a gyűdi híveknek. Az eredetileg öltöztetőszobor ezüstből ötvözött palástját a XVIII. század vége felé készítették. Az egyre több hívő által látogatott templomot a hálaadományokból bővítették. Egy korabeli jegyzőkönyv háromszázkét csodálatos gyógyulásról számol be. A kegyhelyet 1805- ben ismerte el VII. Piusz pápa.

„Különleges aktualitást ad a mostani zarándoklatunknak, hogy a kegyszobor háromszáz éve ékesíti a Mária-szentélyt” – zökkent vissza a jelenvalóságba Ferenc atya, aki már az indulás előtti imádságra készülődik… Udvardy György pécsi megyés püspök szavára – „induljunk békében” – fegyelmezett sorba rendeződve elindul az egyházmegyei zarándoklat, hogy együtt imádkozzanak a hazáért, az egyházmegyéért, a papokért, a családokért és a betegekért.

A szervezők igyekeztek minden fontos tudnivalót a zarándokok tudomására hozni. „Feltétlenül figyelembe kell venni, hogy egy bizonyos létszám fölött elengedhetetlen az egészségügyi felügyelet” – mondja Végh Mária doktornő, az egészségügyi csoport vezetője. A zarándoklat résztvevőinek egészségi állapotuknak, teherbírásuknak és az időjárásnak megfelelően alaposan fel kell készülniük az útra. Fontos, hogy a zsebükben vagy a táskájukban helyezzenek el egy papírlapot, amelyre felírják ismert betegségeiket, a szedett gyógyszerek nevét, gyógyszerérzékenységüket, a méh- és darázscsípéssel vagy más egyébbel szembeni esetleges allergiájukat. Hirtelen rosszullét esetén ezeknek az adatoknak a birtokában az orvos könnyebben tud dönteni a beavatkozásról.

„Tapasztalatom szerint ilyenkor az ember nagy terhet cipel a lelkében, amelyet szeretne letenni” – folytatja Végh Mária. Ezért az út során felajánlási cédulákat tölthetnek ki a résztvevők, amelyekre felírhatják Máriának szóló kéréseiket, illetve azt is megfogalmazhatják, hogy miért adnak hálát a Jóistennek. Mivel a zarándoklatok egyre népszerűbbek, és egyre többen vállalkoznak hosszabbrövidebb utak megtételére, a doktornő azt tervezi, hogy munkatársaival és más szakemberekkel összefogva kiadnak egy hasznos tudnivalókat tartalmazó zarándokfüzetet.


Országúton haladtunk, ezért a nagyjából két kilométer hosszú menetoszlop előzése és a kényszerű várakozás kisebb-nagyobb kényelmetlenséget okozott az autóval, motorral közlekedőknek. A biztosítást végző rendőrök, de saját tapasztalatom szerint is a volán mögött ülők türelemmel, megfelelő alázattal és tisztelettel tekintettek a zarándokokra. A folyamatos és szabályos haladást a cserkészek is segítették határozott, de udvarias figyelmeztetésükkel, ha netán valaki letért a menet sávjáról.

Az imák és énekek szünetében egymásra találtak az emberek. Egy talpraesett fiatalasszony, Nagyné Szegő Bettina rendezgeti három gyermekét az első pihenőnél. Már régóta szerettek volna eljutni a zarándoklatra, de eddig a kicsik miatt nem mertek vállalkozni rá. Most viszont – egy hat kilométeres óbányai edzőtúra után – férjével, édesanyjával, húgával és a gyerekekkel rászánták magukat az útra. Biztonságosnak vélték, mert a gyerekek és a nagymama, ha elfáradnak, beülhetnek valamelyik kísérőautóba, kisbuszba. Ők pedig a férjével nyugodtan róhatják a kilométereket kettesben, mégis abban a tudatban, hogy együtt van a család. „Útközben olyan emberekkel is beszélgethetünk, akikkel már régen váltottunk szót, holott Szekszárdon egymás közelében lakunk” – mondja mosolyogva Bettina asszony.

Várfalviné Tamás Szilvia tizenegy éves fiával, Viktorral együtt másodszor vesz részt a zarándoklaton. Éppen cipőt cserélnek az út mentén, miközben elmeséli, hogy ők már gyakorlott zarándokok. Ezt az utat egy hercegszántói és egy Mohács– Máriagyűd közötti pünkösdi zarándoklat alapozásának szánják. „A Jóistenben bízva könnyebben telnek a napok” – búcsúzik sietve.

Egy kagylóval díszített zarándokbotot szorongat Ropoli Péter Pál. Bemutatkozás után megtudom tőle, hogy ő a szentlőrinci gátőr. Már végigjárta Szent Jakab útját, s tavaly gyalogosan jutott el a csíksomlyói Babba Máriához is. „Egész életünk egy zarándokút. Ezen az úton tulajdonképpen az életünk ösvényeit járjuk be az összes testi és lelki fájdalommal, örömmel együtt” – mondja.

Egy magas, nyurga fiatalember, Visontai László hátán zsákot, kezében táskákat cipelve, alaposan lemaradva, messziről közeledik a zarándokmenethez. Több autó is megáll mellette, de egyikbe sem száll be. A pihenőnél ér utol bennünket. Megtudom tőle, hogy vezeklésként cipeli a táskákat, amelyekben a nehezékek – a hangosítás kellékei – mellett ott lapulnak szeretetlenül megélt napjai, cselekedetei, hibái, bűnei is…

Máriagyűdiek egy csoportját érem be a menetben. Mint Bognár Ivett – először kicsit tartózkodóan, majd nyílt szívvel – elmondja, nekik kétszeres élmény hazaérkezni. Pécsről együtt indultak a zarándokokkal, hogy a mindennapokért, a betegségből felépült nagymamáért, szeretteikért és a megbánt cselekedetekért hálát adva, s egyúttal egészségért, békességért könyörögve érkezzenek haza Máriához, s aztán megtisztulva érkezzenek haza az otthonukba, ahol innentől kezdve szeretteik is más szemmel tekintenek rájuk. „Jó így hazaérni, egyáltalán nem vagyunk fáradtak, s ha kellene, ismét megtennénk az utat.”

A kora reggeli órákban felhős ég alatt indultak el a zarándokok, s mire a kegytemplomhoz érkeztek, hét ágra sütött a Nap. A szentmise előtt sűrű zápor öntözte meg a kegyhely környékét, aztán enyhült, majd a szertartás kezdetére elállt az eső. A zarándoklatot záró ünnepi szentmisét a szabadtéri oltárnál Alberto Bottari de Castello oderzói címzetes érsek, pápai nuncius mutatta be. Szentbeszédében hagyományaik, a Szűzanya iránti hűségük megőrzésére bátorította a híveket. A magyar, latin, olasz, horvát, német és lovári nyelven zajló szertartás végén Udvardy György püspök vezetésével a szentmise résztvevői elmondták a jubileumi felajánló imádságot, majd ismét eleredt az eső…

Fotó: Cser István