Az ok talán egyszerűen hangzik, de igaz: nem esik útba. Tapasztalatból mondhatom, hogy Gubbio és a gubbióiak szerencséjére, mert láthatjuk, Assisi városa hogyan vált turisztikai és zarándokközponttá az évszázadok alatt. Gubbio megmenekült a látogatók áradatától, így történelmi óvárosa ma is azt a képet nyújtja, mint a Poverello idején. Házai, utcái olyannyira a középkort idézik, hogy ha az autókat és a robogókat kiterelnénk központjából, akár egy Ferenc korában játszódó film teljesen hiteles díszletévé is lehetne. De mit is tett Isten Szegénykéje Gubbióban?
A város környékén akkoriban egy hatalmas testű, rettenetes és vérengző farkas garázdálkodott. A szentnek megesett a szíve a rettegő gubbióbelieken, akik már a falakon kívülre sem mertek menni, és elhatározta, hogy felkeresi a farkast, és rábírja, hogy ezután senkit se bántson. A városban – a régi falakon kívül – később templom épült és szobrot állítottak a találkozás helyén, ahol Ferenc egyszerű szavakkal győzte meg a farkast életmódja megváltoztatásáról. Nagyon kifejező a Szent Ferenc-templom melletti alkotás: Ferenc égre emelt tekintettel fohászkodik, és nem saját, hanem a Jóisten erejében bízva akarja jobb útra téríteni a farkast. Az ordas ezután szelíd kutyaként még két évig élt a városban, enni kapott, senkit sem bántott, és a legenda szerint öregségben elgyengülve múlt ki végül.
Szent Ferenc és a farkas történetével a művészeti alkotásoktól az éttermekig lépten-nyomon találkozhatunk a városban, de létezik Gubbiónak saját szentje is. Már Ferenc korában is tisztelték itt azt a püspököt, akinek emléke egész Gubbiót meghatározza. Szent Ubaldo ősz szakállas alakja ott van mindenhol a településen, és nemcsak szobrok, festmények, pólók, hanem szerencsére leginkább a szívek őrzik. A főpap legfőbb érdeme, hogy a XI. században helyi egyházi vezetőként békét teremtett a családok között. Egy püspök, akinek a házát kilencszáz éve vigyázzák, és ünnepén – május 15-én – a város színeibe öltözve több tízezer ember gyűlik össze a főtéren, hogy az ötméteres gyertyatartókra illesztett Szent Ubaldo-, Szent György- és Szent Antal-szobrokkal eksztázisban rohanjanak fel a város mögötti hegyre Ubaldónak az ottani bazilikában található sírjához. Végtelenül rokonszenves igyekezet késztet minden gubbióit, hogy részt vegyen ebben a hagyományban. Szent Ubaldo közösséget teremt, hiszen az ünneppel kapcsolatos legkisebb feladatot is ki kell érdemelni. Ez az aktivitás egyébként nagyon jellemző az itteniekre, legyen szó plébániai ünnepről vagy éppen zarándoklatról, hiszen a helyi püspök vezetésével minden év szeptemberében imádsággal kötik össze Assisit és Gubbiót, s így a két szentet, Ferencet és Ubaldót is. Megteszik azt az utat, amelyet Francesco is, mi pedig – noha Assisiben sokkal több emléket találunk róla – talán Gubbióban fedezhetjük fel azt a kisvárosi közösséget, amelyben családias és természetes módon elevenítik fel és élik meg a szentek tiszteletét.
