Nemzetközi gregorián fesztivál Vácott

Fotó: Merényi Zita

 

A Veni Creator ünnepi megnyitó gregorián szentmise elején Varga László zeneigazgató köszöntötte a két földrészről és tíz országból érkezett huszonnégy szkóla vezetőit és tagjait, a Gregorián Társaság képviselőit, valamint a környékről, illetve távolabbról érkezett híveket.
A Váci Egyházmegye főpásztora homíliájában hangsúlyozta: a mi reménységünk is az, hogy a mennyei Jeruzsálemben egyszer majd együtt fogjuk dicsérni az Urat. Ott mindazok, akik a Bárány vérében tisztára mosták a köntösüket, fehér ruhában sorakoznak majd fel.
A nap szentjére, Goretti Szent Máriária utalva a főpásztor kiemelte, vértanúsága emlékeztet minket az első mártíroktól, az apostoloktól kezdve mindazokra, akik a hitükért, Krisztusért haltak meg. Az áldozat pedig a bűnbocsánat feltétele. Erre emlékezünk azzal a közös nyelvvel, melyen ma Krisztus áldozatát elevenítjük meg, és dicsérjük a Bárányt, aki föláldozta magát értünk. Ezt a tiszta és szent istendicséretet akarjuk zengeni ma is a lélek énekével, a gregorián nyelvén. Reményeink szerint egyszer majd ott lehetünk az égben, és fehér ruhában énekelhetünk hálaéneket az Úrnak.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.