Görögkatolikus lelkiség A Szentlélek lejövetele

Görögkatolikus Egyházunk ezzel az énekkel indítja a nagy ünnepet, a Szentlélek eljövetelét. Nemcsak énekeskönyvünkben viseli ezt a címet a jeles nap, hanem minden keresztény felekezetben is, hiszen olyan ünnep ez, amit az újszövetségi tanúskodás alapján (ApCsel 2,1–4) a világon mindenütt ekként ünnepelnek a húsvét utáni ötvenedik napon. Mivel az üdvtörténetben történelmileg elhelyezkedő eseményről van szó, természetes, hogy Jézus az evangéliumban még csupán meghirdette, „a Lélek ugyanis még nem jött el, mert még nem dicsőült meg Jézus” (Jn 7,39).
Jézus beszél a Lélekről. Meghirdeti, hogy a benne való hit és a Szentléleknek az emberben való munkálkodása mennyire összetartozik. „A Lélekről mondta” (Jn 7,39), hogy élő vízként fog működni a hívőkben. Igen, a hit az alapja annak, hogy a kegyelem élővé válhasson az emberben. A mindenféle hírközlő eszközök világában könnyű megérteni, hogy csak akkor tudhatjuk magunkénak a közvetített anyagot, ha bekapcsoljuk a készüléket. Éppen ezt jelenti a hit! Ez az első lépés. Ha ezt megtesszük, akkor a kegyelem sugárzása nem csak úgy haszontalanul áraszt el bennünket, hanem tényleg élővé válik bennünk. Éltető elemmé lesz. Mint a víz, „az élő víz folyói” (Jn 7,38), amiről, pontosabban akiről Jézus beszél.
Jézus bizonyítja is a Lélek munkálkodását. Ott a nagy kétely a népben arról, hogy kicsoda ő. Szavai és cselekedetei alapján némelyek el akarják hinni, hogy próféta vagy egyenesen a megígért Messiás. De nem jutnak dűlőre, annyira nem, hogy szakadás támad közöttük. Ezt igazítja helyre Jézus. Mert végül is rá kell döbbenniük, hogy „még soha sem beszélt úgy ember, ahogy ez beszél” (Jn 7,46). Igen, hiszen munkálkodik a Lélek! Jézusban is, mint a Szentháromság három, egymástól elválaszthatatlan személyének egyikében. No, de nem ezzel kezdte Jézus a működését a názáreti zsinagógában? Emlékezünk, hogy mondta: „Az Úr Lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek” (Lk 4,18). S amint azt mondta, „én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,30), ugyanúgy mondhatta volna, hogy „én és a Lélek egy vagyunk”. Igen, árasztja ránk a kegyelmet.
Rólunk is szól az evangéliumi történet, amely így fejeződik be: „ezután mindnyájan hazamentek” (Jn 7,53). Milyen kiábrándító lenne, ha valóban itt érne véget Jézus tanítása: az emberek töprengtek, gondolkodtak, vitatkoztak egy jót, aztán hazamentek. De nem! Jézus felcsillantja a reményt: „aki engem követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága” (Jn 8,12). És ez az, ami óriási örömmel tölthet el bennünket! Ha hiszünk Jézusban, ha követjük őt, akkor a Szentlélek bevilágítja az utunkat. A legfontosabb utat, amely a kegyelem segítségével – de nem a mi közreműködésünk nélkül – az üdvösségbe vezet.
Ünnepeljük így a Szentlélek eljövetelét!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..