Mi, görögkatolikusok, felvállaljuk istentiszteleti rendszerünkkel kapcsolatosan a zsolozsma elnevezést. Azért fontos ezt tisztázni, mert egy ortodox pap testvérünk egyszer – egy hivatalos konferencia alkalmával – úgy nyilatkozott, hogy a bizánci egyházban nem ismerős ez az elnevezés. Nos, a bizánci egyháznak a katolikus ágában igenis ismerős! Mi így jelöljük nemcsak az Egyház hivatalos istentiszteleteinek tartalmát, hanem a szertartásoknak a napi istentiszteletek körébe tartozó együttesét is.
A napi istentiszteletek rendszere – vagyis a zsolozsma – korán kialakult az Egyházban. A mi szempontunkból Nagy Szent Bazil (330–379) atyánk, a keleti szerzetesség atyja már a IV. század derekán tanúságot tesz erről. Ő nem újdonságot vezetett be az Egyház életébe, hanem rendszerező tevékenységgel biztos alapokra helyezte a szertartások kialakult rendjét. Milyen nagyszerű, hogy imádságunk foglalatában ilyen tiszteletreméltó ősiségre tudunk visszamutatni! Igaz, hogy az imádságos szövegek jelentős része – a zsoltároktól eltekintve – későbbiek, de szintén ősiek.
Egy másik tekintélyt parancsoló szempont a zsolozsmánkkal kapcsolatban az, hogy együtt végezzük a teljes Egyházzal. Mivel nem magánájtatosságokról van szó, hanem az Egyház hivatalos istentiszteleteiről, ezért az, aki a zsolozsmát imádkozza, az Egyházzal együtt imádkozik. Mégpedig – és erre a szempontra talán kevésbé figyelünk oda – a teljes Egyházzal, vagyis a megdicsőült szentekkel és igazakkal együtt! Ugyanis az üdvösség állapotában ők nem hagytak fel az istendicsőítéssel. Sőt! Még teljesebben, pontosabban, szebben tudják imádkozni azt, amit földi életükben imádkoztak. Szinte beleborzong az ember! Emellett, természetesen, Egyházunknak a ma földön élő tagjaival is együtt imádkozunk a zsolozsmában. Mivel sok földrajzi határ leomlott – különösen a XX. században –, így a bizánci szertartású keresztények a világ minden szegletébe eljutottak, és ha a zsolozsmát imádkozzák, akkor velünk együtt teszik, mi pedig velük együtt. Milyen jó tudni ezt! S ha nem feledkezünk meg a tisztulás állapotában lévő testvéreinkről, akkor azt is tudhatjuk, hogy az ő imádságuk is kapcsolódik a miénkbe, ahogyan a miénk az övékébe.
Mindehhez még azt is hozzávehetjük, hogy a zsolozsmában a nap megszentelése történik. Itt újra Szent Bazil atyára utalhatunk, aki hangsúlyozta ezt a szempontot. Mi pedig arra gondolhatunk, hogy Egyházunk a zsolozsma rendszerével segíti híveit, hogy minél jobban kitölthessék a napot az imádsággal, és megvalósíthassák Szent Pál apostol felhívását: „Szüntelenül imádkozzatok” (1Tesz 5,17). Bizonyára csak a szerzetesek képesek arra (sajnos, már ők is egyre kevesebb helyen), hogy a szertartásokat elvégezzék, és hogy a maguk előírt idejében végezzék el, tehát az eredeti háromórás rendszert megtartva. Ám bármilyen életállapotban meg lehet tenni ezt, akár részben, akár egészben.
Érdemes bekapcsolódni ebbe a tekintélyes folyamatba: az ősi imádságos láncolatba, hogy együtt végezzük az Egyház hivatalos imáját, amivel megszentelhetjük a napunkat.
