Nagyböjt második vasárnapján Görögkatolikus Egyházunkban a béna meggyógyításáról szól az evangélium (Mk 2,1–12). Érdemes áttekinteni ezt a történetet nagyböjti feladatunk – Jézus követése – szempontjából. Hiszen ebben a szent időszakban még inkább követni akarjuk őt, még inkább vágyunk arra, hogy megéljük a vele való közösségünket, még jobban szeretnénk figyelni a cselekedeteire, és megtartani a tanítását. Ennek fényében az evangéliumban olvasott történetet a benne szereplő három fontos ige alapján érdemes értelmeznünk.
Az első ige az, hogy összejöttek. Amint az emberek tudomást szereztek arról, hogy Jézus Kafarnaumban van, odatódultak hozzá. Olyan sokan gyűltek össze, hogy nemcsak a házban, de még kint, az ajtó előtt sem fértek el. Mert tudták, hogy kapnak valamit Jézustól. Ekkor még szó sem volt az általa később művelt csodáról. Mégis kaptak tőle valamit! Mert „hirdette nekik az igét” (Mk 2,1). Milyen nagyszerű is Jézus köré gyűlni, és hallgatni az igéjét! Hát nem ezt tesszük, amikor a templomban összegyűlünk? Az Egyház közösségébe gyűlünk össze. Az Egyház szóban (ekklészia) éppen az összegyülekezés szó bújik meg. Miért jövünk össze a templomban? Liturgiára, vagyis közös cselekvésre, együttes tevékenységre, ahogyan benne foglaltatik a szó jelentésében. Milyen jó volna, ha a nagyböjti szent időben többször és többen jönnénk össze a szertartásainkra! Igen, ezzel is Jézus követségében járhatunk.
A második ige a történetben a hoztak. Miközben Jézus tanította a népet, eléje hoztak egy béna embert (Mk 2,3). Bizonyára hallgatni akarta Jézus tanítását, de valószínűleg mást is remélhetett tőle, ha négy embert is fölfogadott, hogy elvigyék őt hozzá. Igen, voltak emberek, akik elvitték őt Jézushoz! A mi feladatunk is ugyanez, hogy minél több embert juttassunk el Jézushoz. Vigyázat, nem szabad csak a papokra hagyni ezt a dolgot! Minden keresztény embernek, vagyis Krisztus-követőnek ezt kell tennie. Milyen jó lenne, ha a nagyböjtben ezt is komolyabban tudnánk venni!
A történet harmadik fontos igéje az elment. A meggyógyított ember, miután részesült a nagy jótéteményben, „mindenki szeme láttára elment” (Mk 2,12). Nem vett részt a vitában, hogy ki gyógyíthat vagy ki bocsáthatja meg a bűnöket, hanem elment. Gyógyulása láttán bizonyára nem csak a tömeg ámult és dicsőítette Istent, hanem elsősorban ő maga. Hiszen ő kapta a lelki-testi gyógyítás jótéteményét. Gondoljunk csak bele: az akkori felfogás szerint igen nagy bűnösnek tarthatták őt, ha mozdulni sem tudó béna volt, akit négy embernek kellett cipelnie. És gyógyulást kapott egy pillanat alatt! Jézus kinyilvánította neki a bűnei bocsánatát, a nép számára pedig ez megpecsételődött azzal, hogy fel tudott kelni, fogta az ágyát, és elment! Biztos, hogy leginkább ő dicsőítette Istent. Milyen jó lenne, ha ezt is komolyabban tudnánk venni a nagyböjtben! Menjünk el a templomba és ahová csak tudunk, s beszéljünk Isten jótéteményeiről!
Haladjunk így tovább a nagyböjtben Jézus követésében!
