Mint ismeretes, Görögkatolikus Egyházunkban a nagyböjti időszakot két nappal korábban kezdjük, mint a római katolikus testvéreink. Ennek oka a liturgikus napok számításában rejlik, hogy meglegyen a negyven böjti nap. Igaz, megnyugtató megoldást nem lehet találni rá: ahány számítás, annyi eredmény. De végül is nem ez a lényeg, hanem az, hogy szép, küzdelmes, lelkileg nagyon termékeny negyven napot kezdünk, illetve élhetünk majd át. Mindig újabb és újabb szempontokat találhatunk a nagyböjt helyes eltöltéséhez. Nem is kell messzire menni ennek fölfedezéséhez, elég, ha odafigyelünk a nagyböjt első vasárnapjának evangéliumára (Jn 1,43–51). A Szentírásban található fejezetcím szerint ez „az első tanítványok meghívásáról” szól. S kitűnik belőle, hogy Jézus – miután András és Péter már csatlakozott hozzá – a követésére hívja Fülöpöt, ő pedig Natánaelt. De Jézus minket is a követésére hív.
Határozottan hangzik Fülöphöz Jézus felszólítása: „Gyere, és kövess” (Jn 1,43). Váratlanul bukkan fel Fülöp alakja – ami nem is csoda, hiszen még az evangélium elején járunk –, de Jézus találkozik vele. Ő pedig nem tud nemet mondani a hívásra. János evangélista nem jegyezte fel a válaszát, ám a következményekből sejthető, hogy „mindenét elhagyva” követte Jézust. Sőt, annyira követte, hogy a meghívást azonnal közvetítette a szintén ismeretlenül felbukkanó Natánael felé. A nagyböjt folyamán ezt a határozott Jézus-követést kellene megélnünk nekünk is. Nemcsak úgy tessék-lássék, lagymatagon a nyomába szegődni, hanem „mindent elhagyva”, ami fölösleges, ami nem Jézushoz közelít bennünket. Megtették ezt előttünk a halászlegények, a vámos, és még sokan mások, akiknek a nevét nem jegyezték fel a szent írók. Ne habozzunk! Kövessük Jézust, aki a Krisztus (Jn 20,31), akinek nevét keresztényként viseljük, akinek követségében járunk.
Ugyanolyan határozottan hangzik a felszólítás Natánaelhez is: „Gyere, és győződjél meg róla” (Jn 1,46). Igaz, ezek nem Jézus, hanem Fülöp szavai, ám Jézusról szólnak. Nem száll vitába azzal kapcsolatban, hogy jöhet-e valami jó Názáretből. Sokkal fontosabbnak tartja a személyes meggyőződést: „Jöjj, és nézd meg.” Az előszenteltek liturgiájában minden szerdán és pénteken imádkozni fogjuk e zsoltárverset: „Tégy, Uram, számra őrizetet, és körülvevő ajtót ajkaimra.” Bizony, komoly felszólítás, hogy szavainkkal is böjtöljünk. Hiszen az ígérgető, kecsegtető, könnyen elszálló szavaknál sokkal fontosabbak a tetteink. Próbáljunk meg így is böjtölni! Ne csak szavakkal kövessük Jézust, hanem teljes meggyőződéssel, úgy, hogy legalább lelki szemeinkkel megláttuk őt. Függesszük tekintetünket „hitünk szerzőjére és bevégzőjére, Jézusra” (Zsid 12,2).
Jézus hív a követésére, amit komolyan kell venni. Igaz, máskor hallhatunk ajánlkozásról is: „Mester, követlek téged, bárhová mégy is” (Mt 8,19). Ám ez az ígéret nem igazán vált valóra. Az az igazi, amikor Jézus hív!
És az az igazi, ha elfogadjuk ezt, és meggyőződéssel követjük őt. A nagyböjtben különösen.
