Görögkatolikus lelkiség

Görögkatolikus Egyházunkban a húshagyó vasárnap elnevezést viseli az a nap, amely után – a nagyböjtre mintegy ráhangolódva – beszüntetjük a hússal való táplálkozást. Persze, ez nem egyetemes előírás, hanem főleg a szerzetesek számára ajánlott. Az igazi böjt – a hústalan napok – majd a tényleges nagyböjt szerdáin és péntekein érkezik el számunkra. Mindenesetre az előző péntek szabadsága után, amikor teljesen szabad hétről szólt az előírás, és pénteken is ehettünk húst, most jogos, hogy komolyabban elkezdjünk készülni a nagyböjtre. Erre hív a napi evangélium utolsó ítéletről szóló leírása (Mt 25,31–46). Ha tömören kell összefoglalnunk a tartalmát, akkor azt mondhatjuk, hogy bemutatja nekünk az igazi értékeket, amelyek mennyei kincseket jelentenek számunkra, azokat, amiket az örök életbe is magunkkal viszünk.
Hát nem az irgalmasság testi és lelki cselekedeteiről van itt szó? Dehogynem! Jézusunk már az evangélium szent szövegében ránk hagyta azt, amit Egyházunk a későbbi tanításában értelmezett és magyarázott. Az ítélet alapja nem más, mint a jótékonykodás! Amire senki nincs kötelezve, amiről mindenki maga dönthet, hogy gyakorolja-e az életében, de aminek a végeredményét az ítéletben látjuk: jobb vagy bal oldal, üdvösség vagy kárhozat. Mi döntünk!
Nem véletlen, hogy Jézus áldottaknak nevezi azokat, akik földi életükben tudtak jót cselekedni. Egyáltalán nem ördöngös – nem teljesíthetetlen – dolgokról van itt szó. Hanem a szeretet cselekedeteiről. Még ha nekünk magunknak is kevés van, tudunk adni egy szelet kenyeret, egy pohár italt, egy ruhát a nálunk jobban rászorulónak. Ha van szívünk hozzá. Ha nem lenézzük, hogy „mit kéreget itt”, s ha pénzt kér, nem utasítjuk el azzal, hogy „úgyis a kocsmába viszi”. Jézus semmi mást nem néz, csak azt, hogy megtetted-e, avagy nem! Nincs kifogás! Ugyanez érvényes arra is, hogy segítettünk-e az idegennek, hogy könnyítettünk-e a betegen, hogy meglátogattuk-e az arra rászorulót. A király, vagyis maga Jézus, nem fogad el kifogást! Megtetted vagy nem tetted meg? Ilyen egyszerű!
Ennek fényében az sem véletlen, hogy Jézus átkozottaknak nevezi azokat, akik földi életükben nem tudtak jót tenni. A benedictus után mennyire éles a maledictus ellentéte! Az elsőről jót lehet mondani, mert jól cselekedett, a másikról pedig rosszat, mert rosszul döntött és rosszul munkálkodott. Nos, ha jók akarunk lenni, akkor tennünk kell ezért: az irgalmasság cselekedeteit gyakorolnunk. Ámde milyen sokszor vagyunk önzők, és csak magunkra gondolunk! Hát éppen ezért kell Jézushoz fordulnunk, akár a liturgikus énekünkkel is: „Egyetlen emberszerető Üdvözítőnk és örök Királyunk, még a végső idő bekövetkezte előtt hívj el engem a bűnbánatra, és könyörülj rajtam!”
Áldottak vagy átkozottak akarunk lenni? Itt állunk egyházi életünk egy szép liturgikus időszakának – a nagyböjtnek – a kapujában. Most még inkább adott a lehetőség arra, hogy döntsünk: a jobb vagy a bal oldalra akarunk-e, fogunk-e állni? Jézus nem erőszakoskodik. Csak rajtunk múlik az örök sorsunk!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..