Mi, akik komolyan vesszük a földi életünket, feltétlenül gondolunk a végére is. Arra, amikor – reméljük – hozzánk szól majd a hívás: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot” (Mt 25,34). A karácsony szent ünnepéhez közeledve a pünkösd utáni 28. vasárnap evangéliuma (Lk 14,16–24) is ezt tárja elénk. Az ünnepi lakomáról szóló példabeszédben a szolgák által üzeni az Úr: „Jöjjetek, már minden el van készítve” (Lk 14,17). Igen, ezért jött emberi világunkba Jézus Krisztus, hogy elkészítse nekünk a helyet a mennyek országában (Jn 14,2), hogy az ünnepi lakoma részeseivé tegyen bennünket. Rajtunk múlik, elfogadjuk-e a meghívását, vagy kicsinyes kifogásainkkal elutasítjuk.
Ünnepi lakomára hív bennünket Jézus. Emberi gondolkodásunk számára milyen sokat jelent egy ünnepi vacsora! Jól érezhetjük magunkat, kellemesen beszélgethetünk a jó asztaltársaságban. Eltelhetünk testi-lelki-szellemi javakkal. Ámde mennyivel több az, amire Jézus hív! Megérezhetjük ennek előízét a szent liturgiában, ahol az ige és az Eucharisztia asztalánál foglalhatunk helyet, és mindkettőből bőségesen részesedhetünk. Ennél több már csak az lehet, amikor mindez teljesedésbe megy, és Isten országában közvetlenül részesei lehetünk az Istennel és szentjeivel való boldog együttlétnek!
Nem érvényesülnek a kifogásaink. Számtalan elfoglaltsága közepette bizonyára mindenki találhat magának megfelelő mentséget a Jézussal való közösség visszautasítására. A példabeszédben is szerepel három ilyen, de nyilván ennél sokkal nagyobb a lehetőségek tárháza. Mi a leggyakoribb kifogás? Nincs időm! Nincs időm arra, hogy a százhatvannyolcból heti egy órát Istennek szenteljek. Nincs időm arra, hogy imádkozzak, mert rohannom kell. Nincs időm arra, hogy odafigyeljek a keresztény élet kötelezettségeinek teljesítésére. És így tovább. Igen ám, de mindez – amint egy lelkiatya megfogalmazta – a jó Istent nem érdekli. Ő a legtöbbet adta nekünk, amikor egyszülött Fiában közénk jött, és az életét is feláldozta értünk a kereszten. Nem lehetnek hát ilyen kicsinyes kifogásaink! Vagy ha vannak, akkor magunkra vessünk, ne a jóságos Istenünket bántsuk!
Isten igazságosságát is láthatjuk a példabeszédben. Mert igaz, hogy ő végtelenül jóságos. Ám ugyanakkor végtelenül igazságos is. Akik – bármiféle kifogással – visszautasítják nagy meghívását, azokkal nem akar erőszakoskodni, inkább másokat választ helyettük az „országutakról és a sövények mentéről” (Lk 14,23). Jól tudjuk, ő „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság ismeretére” (1Tim 2,4). Ezért nincs is nála személyválogatás. Aki elfogadja a meghívását, és teljesíti „az ünnepi lakomán” való részvétel feltételeit, boldog közösségben lehet vele.
Érdemes magunkat is, másokat is buzdítani az egyik énekünkkel: „Jöjjetek, minden nemzetek, értsétek meg a rettentő titok erejét”: Üdvözítőnk vállalta emberi sorsunkat, „hogy minket üdvözítsen”. A karácsonyra készülve is köszönetet mondhatunk érte.
