Isten szeretetét és igazságosságát egyszerre tárja elő a Görögkatolikus Egyházban a pünkösd utáni 16. vasárnapon a talentumokról szóló evangélium (Mt 25,14–30). Jézus példabeszédében a talentumaival gazdálkodó gazdag ember a mennyei Atyát jelenti, aki maga az adakozó szeretet. Nem is lehet ez másképp, hiszen „Isten a szeretet” (1Jn 4,8). Ő mindegyik szolgájának ad a talentumokból, egyikükkel sem tesz kivételt. Sőt, „mindegyiknek a képessége szerint” ad (Mt 25,15). Olyannyira a szeretet ő, hogy teljesen megbízik bennük, hatalmas összeget ad át nekik bizományba. Vannak, akik megfelelnek ennek a szeretetnek és bizalomnak, de akad olyan szolga is, aki nem. Az erre következő válaszban pedig már az isteni igazságot láthatjuk: jogosan jár jutalom egyeseknek, másnak pedig büntetés.
Az Egyház a talentumokban kezdettől fogva Isten szeretetajándékát látja: azokat a természetes és természetfeletti adományokat, amelyeket ingyenesen ad minden embernek. Olyan jó tulajdonságok ezek, amelyeket csírájában ültet el a lelkünkben, hogy aztán gondozza, ápolja, növelje őket. Az ítéleten majd számon fogja kérni az Úr, hogyan gazdálkodtunk ezekkel. Ne feledjük, hogy ez a példabeszéd már éppen az utolsó ítélet leírását vezeti be (Mt 25,31–46). Az üdvösséget pedig csak akkor érjük el, ha – Isten kegyelmi ajándéka mellett – teszünk is érte. Íme, kamatoztatni kell a talentumokat! Mint azok a szolgák, akik nyereséget szereztek, s kamatostul tudták visszaadni uruknak a kapott talentumokat.
Ámde volt olyan szolga is, aki nem így tett. Jól akart viselkedni, ezért elásta az ura pénzét (Mt 25,18). Abban az időben ez volt a legbiztonságosabb rejtekhely. Csak nem jó módszert választott. A lelki, szellemi és értelmi jó tulajdonságokat nem szabad elrejteni, hanem meg kell sokszorozni. Az evangélium fordításai különböző jelzőket használnak erre az emberre: „mihaszna”, „haszontalan”, „lusta”, „gonosz” szolgának nevezik őt, egymással párosítva e szavakat. Nemcsak a túlzott biztonságra törekvés munkálkodott ebben az emberben, hanem a lustaság is – ez a jelző ugyanis valamennyi fordításban előfordul. Sőt, az evangélium eredeti görög szövegében e jelző párja az, hogy „gonosz” szolga. Az előbbi jelző jobban érthető. De miért volt gonosz ez az ember? Nyilvánvalóan azért, mert nem felelt meg ura bizalmának. Ellentmondott a hatalmas szeretetnek, amellyel az nagy összeget bízott rá.
Mindezek alapján jogos és igazságos, hogy ura megbünteti. Aranyszájú Szent János úgy értelmezi ezt, hogy az úrnak a szolgánál sokkal nagyobb kockázatot kellett vállalnia, amikor rábízta vagyonának egy jókora részét. Neki, a szolgának csak ennyit kellett volna tennie, hogy kiadja kamatoztatásra a talentumokat, nem pedig elrejti. A kamatos összegeket úgyis egyformán fogadta vissza az úr a szolgáktól, egyikük esetében sem emelt kifogást, hogy csak ennyit, és nem többet szerzett. Ha a „gonosz” szolga is fel tudott volna mutatni egy talentumot, bizonyára nem büntetést kap, hanem azt hallotta volna: „menj be urad örömébe” (Mt 25,21.23).
Kamatoztassuk talentumainkat, hogy Isten igazságossága rajtunk is így nyilvánuljon meg!
