Szent István király ünnepe Stockholmban

Fotó: Jaeger Péter

 

A Svédország fővárosában élő magyarok katolikus közössége augusztus 26-án, vasárnap emlékezett meg államalapító Szent István királyunkról. Meghívásukra a stockholmi katolikus székesegyházban ünnepi szentmisét celebrált Cserháti Ferenc püspök.
Szentbeszédében a főpásztor hangsúlyozta, hogy Szent István király intelmei, szellemi hagyatéka nem csupán Imre fiának, hanem minden magyarnak öröksége. Nem csupán tanítás, hanem személyes tanúságtétel, életforma ez a keresztény értékek mentén. Felismerve, hogy Jézus Krisztus az út, az igazság és az élet, első királyunk Krisztus tanításaira hangolta életét, és országát is ezen az úton vezette. Krisztusra, az örök szegletkőre helyezte nemzetünk alapjait, s ezáltal biztosította az egységes nemzet és kultúra jövőjét. Nekünk is erre a sziklára kell alapoznunk az életünket. „Szent István Krisztus szeretetére tanít minket otthon és itt, Stockholmban is. Tiszteletén keresztül Krisztus követésére vagyunk hivatottak. Így lehet teljes az életünk, létünk ekképpen bontakozhat ki. Szent István öröksége ma is képes elindítani minket a megújulás útján, ahogyan több mint ezer évvel ezelőtt is. Megújíthatja a családot, a munkánkat, a társadalmat, a nemzetet, s képes Isten csodálatos tervéhez méltóvá tenni az életünket. Új emberré változtathat minket, bárhol éljünk is a világban.”
Cserháti püspök Isten iránti hűségre, nemzeti egységre és összetartásra bátorította a stockholmi magyar katolikus híveket. A szentmisén az énekes szolgálatot Papp Veronika, a helyi püspökség irodai alkalmazottja és férje, Cselényi Zsolt vezette. A lektori szolgálatokat is ők végezték. A szentmise után a püspök találkozott a svéd fővárosban élő magyarokkal, majd megtekintette Jaeger Tibor stockholmi grafikus alkotásait.
Cserháti Ferencet fogadta Magyarország stockholmi nagykövete, Müller Adrien. Megbeszélésükön a svédországi magyarok helyzetéről, a helyi magyar katolikus közösség múltjáról és jövőjéről esett szó.

Szöveg: Papp Veronika

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .