Görögkatolikus lelkiség

A Görögkatolikus Egyház a pünkösd utáni tizen­ötödik vasárnapon a kettős főparancsot – a legnagyobb törvényt – olvastatja az evangéliumból (Mt 22,35–46). Nem más ez, mint a világ végezetéig gyémántba vésett törvény, amely egyrészt az istenszeretetről, másrészt az emberszeretetről szól. Jézus világosan megmondja az őt „próbára tenni akaró” törvénytudónak: valamennyi törvény és a próféták tanításának foglalata a szeretet. Minden emberi képességünkkel szeretnünk kell Istent, vagyis értelmünkkel, érzelmünkkel és akaratunkkal is. Az embertárs iránti szeretetben pedig nem kisebb a mérce, mint az önszeretetünk, hiszen úgyis magunkat szeretjük a legjobban. Ha eltekintünk attól, hogy a törvénytudó csak próbára akarta tenni Jézust, az ő válasza akkor is érvényes. És nemcsak rá vonatkozik, hanem ránk is!
A törvénytudó megy oda Jézushoz a kérdésével, az az ember, aki egész életét a törvény tanulmányozására tette fel, akinek ez volt a hivatása, aki ebből élt. Igen, a törvényt ismerni kell. A polgári jogalkotásnak is alaptétele, hogy „a törvény nem tudása nem mentesít a felelősségre vonás alól”. Persze a parancsok legnagyobb része a lelkiismeretünkbe van írva: ha hallgatunk rá, ha nyugodt lelkiismerettel cselekszünk, akkor valószínűleg jó úton járunk. A lelkiismeretünk figyelmeztet, ha rossz útra lépünk. Ezzel együtt is jó azonban ismerni a törvényeket, szabályokat. Még akkor is, ha nem ez a foglalkozásunk.
A törvényeknek megvan a maguk hierarchiája, vagyis rangsora. Nem mindegyik egyforma. A megszegésük sem egyformán súlyos cselekedet. Például egy előre megfontolt szándékkal és különös kegyetlenséggel elkövetett gyilkosság más megítélés alá esik, mint egy vétlen közlekedési bal-eset. Jogos tehát, hogy a törvénytudó azt tudakolja Jézustól, hogy melyik a legnagyobb törvény. Az Ószövetségben ugyanis 613 parancsolat volt, melyek közül 365 a tiltó törvény, a napok számának megfelelően, a többi pedig végrehajtandó parancs. Már azt sem tudták, hogyan kell megtartani őket, mikor, melyik ellen vétenek. Érthető tehát, hogy a törvénytudó a legfontosabbra kíváncsi. És jó, hogy kérdése nyomán mi is egyértelmű választ kapunk Jézustól erre.
Jézus válasza pedig egyetlen szóban foglalható össze: a szeretet. A szeretet a legnagyobb törvény. Mert nélküle nem lehet élni. Szüleink életet fakasztó szeretete nélkül – ami persze a Jóisten szeretetével egyesült – nem léteznénk. Ebből már látható is, hogy istenszeretetünk mindig válasz lehet csupán: „Isten előbb szeretett minket” (1Jn 4,19), ő mindig megelőz bennünket a szeretetével. Éppen ezért kötelességünk szeretni őt: szívvel, lélekkel, elmével, erővel. Minden emberi képességgel. A válasz második részében Jézus az embertársaink iránti szeretet mértékét határozza meg. Olyan legyen, mint ahogyan önmagunkat szeretjük. Mennyivel szebb lenne a világ, ha minden egyes ember legalább megpróbálná úgy szeretni a másikat, mint önmagát!
Szívből imádkozhatjuk Jézushoz liturgikus énekünk szavaival: „Üdvözíts minket, kik parancsaidat követjük” – bár sokszor „hanyagságból meg nem tartottuk” őket –, hiszen „az üdvösség útján” akarunk járni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..