A Karitász segítsége az árvíz sújtotta Dél-Indiának

Fotó: Vatican News

 

Az ország délnyugati részén fekvő Kerala államban a hatóságok beszámolója szerint több mint egymillió embert kellett evakuálni, akik közül 850 ezret már sikerült táborokban elhelyezni. Mivel az esőzések az utóbbi napokban alábbhagytak, helyenként az árhullám is levonulóban van. A hatóságok szerint az ivóvízhiány és az esetleges betegségek jelentik most a legnagyobb kihívást a térségben. A táborokban ezért elővigyázatosságból gyógyszereket és fertőtlenítőszereket osztanak az embereknek.
Ebben a szükséghelyzetben a helyi Katolikus Egyház karitatív szervezetei is teljes erőbedobással dolgoznak. Paul Moonjely, az indiai Katolikus Karitász elnöke szerint a legtöbbet az egészségügy terén tudnak segíteni. Az árvíz miatt megnőtt a járványveszély, ezért előzetes oltásokkal igyekeznek védeni az embereket. Gépkocsikkal egészséges ivóvizet szállítanak a bajbajutottaknak, különösen a gyermekeknek. A karitász befogadóállomásai éjjel-nappal nyitva állnak a rászorulók előtt. „Itt most akkora a baj, hogy az egész világ szolidaritására szükség van” – tette hozzá a karitászelnök.
Ferenc pápa a vasárnapi Úrangyala imádság során a nemzetközi közösség segítségét és a hívek szolidaritását kérte a keralai testvérek számára. „Mi is valamennyien közel vagyunk a Keralában élő Egyházhoz” – mondta Ferenc pápa, majd arra szólította fel a Szent Péter téren összegyűlt híveket, hogy mindnyájan mondjanak el csendben egy Üdvözlégyet az elhunytakért és a természeti csapás által sújtott emberekért.
A keresztények – nagyobbrészt szír-mala­bár katolikusok – aránya mint­egy tizennyolc százalék, számuk közel hétmillió. India államai közül itt élnek a legnagyobb számban keresztények. A közösség története egészen az apostoli időkig nyúlik vissza. A hagyomány szerint Tamás apostol térített Indiában, ezért az indiai Krisztus-követőket Tamás-keresztényeknek nevezik.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .