Május sokak szerint az esztendő legszebb hónapja. Lehet is ebben valami. A természet ilyenkor a legteljesebb pompájában virágzik. Általában már jó idő van, az emberek is kivirulnak. És a hónap elején eljön a középiskolások ballagása, amellyel lezárul egy időszak a fiatalok életében. „Elmegyünk, a mi időnk lejárt” – hangzik az ének. Igen, három, négy vagy hat év után – attól függően, milyen középiskolába jártak – elhagyják az iskolát. Az is igaz, hogy az ott töltött idejük lejárt. De valójában egy új kezdés vár rájuk: vagy munkába állnak, vagy folytatják a tanulást magasabb szinten. És az időt továbbra is ki kell, fel kell, jóra kell használniuk.
A keresztény ember számára soha nincs „lejárt” vagy „üres” idő. Minden pillanatunk üdvösségünk munkálásának lehetősége és egyúttal feladata is. Szent Pál apostoltól örök érvényű, mindig időszerű tanítást kapunk erről: „Most van a kellő idő, most van az üdvösség napja” (2Kor 6,2). Most! Nem tegnap volt, nem holnap lesz. Most van! Görög atyáink ezt úgy fogalmazták meg, hogy a kronoszt tegyük kairosszá. Vagyis az óramutatóval lepercegő, könyörtelenül elmúló időt tegyük tartalmasan eltöltött idővé. S mivel tehetjük a legtartalmasabbá? Azzal, hogy az üdvösségünket munkáljuk. Példaként állhat előttünk az öt okos szűz szorgoskodása, akik nemcsak lámpásaikat vitték magukkal, de tartalék olajat is (Mt 25,4), amikor a vőlegénnyel való találkozásra ballagtak. S éjfélkor is rendbe tudták rakni a lámpásaikat (Mt 25,7). Így méltókká váltak a bebocsátásra, az Úrral való találkozásra. Igen, nekünk is használnunk kell a jó cselekedetek „olaját”, állandóan ébernek kell lennünk, hiszen minden helyzetben és minden pillanatban találkozhatunk Urunkkal.
Igaz, a szőlőmunkások jó része csak várakozott, hogy a gazda felfogadja őket. De ez a várakozás is megérte, mert meglett az eredménye. Még a tizenegyedik órában munkába állt emberek is megkapták a bérüket, akik kiballagtak a szőlőbe, de csak egy órát dolgoztak (Mt 20,6–7). (Az akkori időben nem huszonnégy órában számolták a napot, hanem kétszer tizenkét órában: egy nappali és egy éjszakai részben. Így érthető, hogy az utolsó munkások, akiket Jézus a tizenegyedik órában fogadott fel, csupán egy órát dolgoztak.) Az kapott bért, aki megdolgozott érte. Nem azok, akik semmit sem tettek. Az már a gazda szívének túláradó bőségéből fakadt, hogy a legutolsók is megkapták az elsőknek járó bért.
Mindez érvényes lelki szinten is. Szent Pál apostol írja: „Szüntelenül imádkozzatok” (1Tessz 5,17). Ha komolyan vesszük az említett kairoszt, akkor ezt meg is tehetjük. Ha sokféle és szerteágazó tennivalóink között nincs alkalmunk szóbeli imádságot mondani, tegyük meg gondolatban. De ha még erre sincs lehetőségünk, akkor a cselekedeteinket ajánljuk fel imádság gyanánt Istennek. A lényeg: hogy ne legyen „üresjárat” az életünkben! Májusban elballagnak a ballagók. De nem azért, hogy ezután már semmi dolguk ne legyen. Segítsük őket imádságainkkal, hogy továbbra is jól tudják felhasználni az idejüket! Hogy ezzel együtt életük is egyre tartalmasabb legyen.
