A szent ötvened ötödik vasárnapján – ami Görögkatolikus Egyházunkban „a szamariai asszonyról nevezett vasárnap” elnevezést kapta – egy újabb példát állít elénk az evangélium (Jn 4,5–42). Azt a személyt, akit nem szabad meggondolás nélkül követnünk mindenben, de aki a Jézussal való találkozása után már igenis példává válik számunkra. Addig azonban, amíg eljutunk ide, komoly megfontolásokat kell tennünk. Az evangélium azt írja róla: még a korsóját is otthagyta a kútnál, besietett a városba, és elhíresztelte az emberek között, hogy találkozott Jézussal (Jn 4,28–29). Pedig vízért ment, ráadásul rekkenő hőségben, és mégis otthagyta a korsóját. Mert fontosabbat talált, az „élő vizet” (Jn 4,10), és erről beszélnie kellett a többieknek.
Az ünnepről szóló legelső liturgikus énekünk pontosan ezt fogalmazza meg zárósorában: „Jertek és lássátok Krisztust, a mi lelkünk üdvözítőjét.” Igen, ilyen fontos az asszony számára a felismerése. Egy másik ének pedig hűségesen adja vissza az evangélium szavait: „Jertek és lássátok az embert, ki mindentudó, vajon ő-e a várt Krisztus, a gazdag kegyelmek forrása.” Ámde, amíg idáig eljutott, addig neki is komoly tisztulási folyamaton kellett átmennie.
Természetes vízért ment a kúthoz, mert szüksége volt a vízre. Ámde ennél mérhetetlenül többet kapott. Jézus „élő vizet” kínált neki, amiről azelőtt még csak nem is hallott, amiről nem is tudta, hogy micsoda. De a Jézussal való beszélgetés alapján rádöbbent, s így természetfeletti kegyelemben részesülhetett.
Ehhez azonban kellett a benső hozzáállása is: a vallomása. Az evangélium csupán annyit ír erről, hogy Jézus kérdésére bevallotta: „nincs férje” (Jn 4,17), mert törvénytelen kapcsolatban él, immár a hatodik emberrel. Igen, a bűnbánat, a helyes úton való elindulás első lépcsőfoka a beismerés, amely nélkül elképzelhetetlen a megtisztulás. (Bárcsak felismernék ezt a rendezetlen házassági viszonyban élő kortársaink is!) De aztán tenni is kell érte, mint ahogyan az asszony is tett. Igaz, a liturgikus énekünk kiszínezi az evangéliumi leírást, de ezt hatásosan és hatékonyan teszi: „Bár törvényellenes bűnökbe vagyok öltözve, itass engem kiontott véreddel, s tégy erényekben gyümölcsözővé, hiszen te mondtad, Istennek legszentebb Igéje, hogy mindnyájan tehozzád siessünk, s bűneinkből megtisztító élő vizet meríthetünk belőled (…), mert te vagy életünk forrása.”
A hit, a bűnbánat és a kegyelem befogadása terén példaként áll előttünk ez az asszony. Úgy beszélt az embereknek Jézusról, hogy ők maguk is hittek benne (Jn 6,42). Az egyik liturgikus énekünk Jézushoz fordulva így foglalja össze az ünnep lényegét: „A szamariai asszonyt a benned való hitre vezetted, s most a mennyei örök életnek örvend.”
Példáján felbátorodva engedjük, hogy bennünket is hitre vezessen Jézus. Nem a bűneinken kell siránkoznunk, hanem sokkal inkább a mélyről fakadó felismerés, valamint a bűnbánat könnyei és az „élő víz” által megtisztítanunk az életünket. S akkor vele együtt örvendhetünk mind a földi, mind pedig az örök életünknek.
