Boldoggá és szentté avatás
Fotó: Bókay László

 

A boldoggá avatás gyakorlatilag a szentté avatást megelőző lépés, vagyis magának a szenttéavatási eljárásnak kötelező, közbeeső mozzanata. A kettő közötti különbség abban áll, hogy a boldoggá avatás során az Egyház megengedi az illető tiszteletét egy adott közösség számára (egyházmegye, szerzetesrend), a szentté avatás során pedig az egész Egyház számára elren­deli hivatalos tiszteletét.

Egyházmegyei szakasz

A szentté avatás eljárását bárki javasolhatja a jelölt halálának helye szerint illetékes főpásztornál, feltéve, ha leg­alább öt év eltelt a jelölt halála óta. A kezdeményező (actor) kötelessége a posztulátor kinevezése és a teljes anyagi háttér biztosítása is. A posztulátor teológiában, egyházjogban és történelemben jártas személy, kinevezését a megyéspüspöknek jóvá kell hagynia. Feladata, hogy mindent megtegyen az ügy előremeneteléért: először is összegyűjt minden lényeges információt és bizonyítékot arra nézve, hogy a jelölt valóban az életszentség hírében halt meg, és ezek alapján kéri a megyéspüspöktől, hogy kezdeményezze a szenttéavatási eljárást.
A megyéspüspök, mielőtt elfogadná a posztulátor által benyújtott kérést és elindítaná az ügyet, kivizsgálja, hogy a jelölt életszentségének, illetve vértanúságának híre valóban elterjedt-e a hívek körében, kikéri a környező egyházmegyék püspökeinek véleményét, és értesíti a Szentszék illetékes dikasztériumát, a Szentek Ügyeinek Kongregációját. Amennyiben ezek a feltételek teljesülnek, a kongregáció részéről nincs ellenvetés (nihil obstat), az eljárás megkezdődik, és a jelöltet ezentúl Isten Szolgájának nevezik.
A megyéspüspök bíróságot állít fel, amelynek élén ő maga áll vagy az általa kinevezett megbízott. A bíróságnak minden fontos szóbeli tanúvallomást be kell gyűjtenie olyanoktól, akik személyesen ismerték a jelöltet, vagy hallomásból hiteles ismereteik vannak róla. Az eljárás egyházmegyei szakaszában a történész szakértők összegyűjtenek minden fontos dokumentumot a jelölt életútjáról, illetve vértanúságáról, a teológusok megvizsgálják a jelölt írásos hagyatékát, és mindezekről részletes szakvéleményeket készítenek. A cél a lehető legteljesebb vizsgálati anyag összeállítása, semmit el nem hallgatva az igazságból, még akkor sem, ha az kellemetlen vagy kényelmetlen lehet a jelölt életszentségére nézve. Az eljárás nélkülözhetetlen eleme Isten Szolgája részletes életrajzának kritikai szempontok szerinti megírása.
Amikor helyi szinten minden vizsgálat megtörtént, és összeállt a rendszerint több ezer oldalas anyag a jelölt életéről és tetteiről, akkor az aktákat lefordítják (általában olaszra), mindenről két másolatot készítenek, és – hitelesítés után – ezeket ünnepélyesen lezárják, lepecsételik, majd Rómába küldik. Ezzel véget ér az egyházmegyei szakasz, s az üggyel kapcsolatos minden megbízatás megszűnik, a posztulátoré is.

Római (szentszéki) szakasz

A szentszéki szakaszhoz új, Rómában lakó posztulátor szükséges, akit szintén az ­actor nevez ki, a jóváhagyást azonban ezúttal nem a megyéspüspök, hanem a Szentek Ügyeinek Kongregációja végzi. A posztulátor kérésére felnyitják a lezárt és lepecsételt ügycsomót, megvizsgálják és elismerik az egyházmegyei eljárás szabályszerűségét. Ezzel veszi kezdetét a többlépcsős szentszéki szakasz.
Az ügycsomó alapján a posztulátornak és munkatársának el kell készítenie az összefoglaló munkát, az úgynevezett Positiót. A szigorú előírások szerint megírandó vaskos kötet elkészültét a Szentek Ügyeinek Kongregációja által kijelölt személy, a relator felügyeli, és ha mindenben megfelelőnek találja, az általa írt előszóval kiegészítve mehet a nyomdába. A nyomtatás csak a Szentszék által elismert néhány nyomda valamelyikében történhet, nemcsak egy egységes metodológia követése érdekében, hanem azért is, mert a peranyag titok alatt áll.
Amennyiben úgynevezett „régi ügyről” van szó, azaz már nem élnek szemtanúk, akiket ki lehetett volna hallgatni az eljárás folyamán, a nyomtatott Positiót először öt történész vizsgálja át, akik a főrelátor vezetése alatt és az ügy relátorának részvételével tartott ülésen nyilatkoznak az életútról szóló dokumentáció teljességéről és hitelességéről.
A Positio egy kilenc teológusból álló bizottság elé kerül, amely felülvizsgálja az erények hősies fokon való gyakorlását, az életszentséget (vagy a vértanúságot). A véleményükkel (Relatio et Vota) kiegészített és az esetleges hiánypótlásokkal kibővített ­Positio egy hét bíborosból álló bizottsághoz kerül, amely meghozza a döntést a közülük kinevezett előadó (ponens) vezetése alatt.
Ha ezúttal is igenlő megítélést kap, a kongregáció prefektusa a pápa elé tárja az ügyet, aki – mint egyedüli bíró – meghozza a döntést. Ha ez pozitív, a kongregáció és a posztulátor gondozásában elkészül a latin nyelvű hivatalos dokumentum, a Decretum: ettől kezdve Isten Szolgája a Tiszteletreméltó címet viseli.

A csoda

Ha vértanúról van szó, nincs szükség csodára a boldoggá avatáshoz, hitvalló esetében viszont csak ekkor kezdődhet el a közbenjárására történt feltételezett csoda kivizsgálása. Amíg nem zárul le az életszentség kivizsgálására vonatkozó szakasz, addig a kongregáció a feltételezett csodát nem vizsgálja ki.
A csoda olyan esemény, amelyet tapasztalataink, ismereteink és a tudomány fényében nem tartunk lehetségesnek. Elméletileg bármilyen feltételezett csodát a kongregáció elé lehet tárni, de az esetek kilencvenkilenc százalékában gyógyulásokról van szó. Ha több feltételezett csoda is történt, ki kell választani közülük egyet: nincs mód arra, hogy több feltételezett csodát összegyűjtve, együtt terjesszenek a Szentszék elé.
A kivizsgálás ez esetben is egyházmegyei szakasszal kezdődik: a római posztulátor fel­adata, hogy viceposztulátort nevezzen ki, aki a feltételezett csodáról minden fellelhető hasznos információt összegyűjt, és kérvényezi kivizs­gálását annál a püspöknél, akinek egyházmegyéjében történt a feltételezett csoda. A megyéspüspök előbb kikéri egy vagy két szakértő véleményét, s az alapján dönti el, hogy elrendeli-e az eljárás megkezdését. Ha igen, bíróságot nevez ki, amely – egy szakértő bevonásával – begyűjt minden dokumentációt, és kihallgatja a tanúkat. Amikor minden vizsgálat megtörtént, az aktákat lefordítják olaszra, két másolatot készítenek a teljes percsomóról, és – hitelesítés után – lezárják, lepecsételik, majd Rómába küldik.
Az ügycsomó felnyitása, megvizsgálása és az egyházmegyei eljárás szabályszerűségének elismerése után a római posztulátor elkészíti az összefoglaló munkát, a Positio super mirót, amely két független szakértő kezébe kerül. Ha átmegy ezen az első szűrőn, akkor jut e két szakvéleménnyel kiegészítve a hét főből álló orvosbizottság elé, amely a kongregáció titkárának, altitkárának és teológus prelátusának jelenlé­tében tartott szakkonzultáció keretében megállapítja, hogy a kérdéses eset tudományosan megmagyarázható-e.
Ha a történtekre nincs tudományos magyarázat, akkor az orvos szakértők véleményével kiegészített Positio alapján a héttagú teológusbizottság vizsgálja meg, hogy az eset csodának minősül-e, azaz valóban egy meghatározott személy (Isten Szolgája, Tiszteletreméltó, Boldog) kizárólagos közbenjárására történt-e. Ha igenlő megítélést kap, az e véleményekkel ­(Relatio et Vota) kiegészített Positióról a havonta két alkalommal rendes szesszióba összeülő, hét bíborosból álló bizottság dönt. Ha itt is pozitív megítélést kap, a kongregáció prefektusa a pápa elé tárja az ügyet.
Igenlő döntés esetén a kongregáció és a posztulátor gondoskodik a két latin nyelvű hivatalos dokumentum elkészítéséről: Decretum a csoda hitelességéről és Breve a boldoggá avatásról.
A szentté avatáshoz az szükséges, hogy a boldog közbenjárására a boldoggá avatás után csoda történjen (vértanú esetében is), amelynek az előbb bemutatott módon végig kell járnia a kivizsgálás útját.
A csoda hitelességének elismerése után egy, az ügyet egészében összefogó Compendium készül, amelyet a Rómában tartózkodó valamennyi bíborosnak és püspöknek megküldenek véleményezésre. A Szentatya rendes konzisztórium keretében hallgatja meg álláspontjukat és erősíti meg azt. A kongregáció és a posztulátor gondoskodik a szentté avatást tanúsító latin nyelvű hivatalos dokumentum, a Litterae Decretales elkészítéséről.

Az ünnepélyes szertartás

Szalézi Ferenc 1662. január 8-i boldoggá avatása óta az összes beatificatio a Vatikánban zajlott, egészen 1981-ig, amikor II. János Pál pápa Manilában tizennégy boldogot avatott. Maximilian Kolbe atya boldoggá avatásától kezdve (1971. október 17.) mindig a pápa végezte a boldoggá és a szentté avatást is, így az utóbbi évtizedekben szinte összemosódott a kettő.
XVI. Benedek pápa 2005-ben visszaállította a korábbi gyakorlatot. Ennek értelmében a boldoggá avatást, bár mindig pápai cselekmény, a Szentatya képviselője végzi, aki rendes körülmények között a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusa. Ez alól négy kivétel volt eddig: XVI. Benedek pápa avatta boldoggá 2010-ben John Henry Newmant Birmin­ghamben és 2011-ben II. János Pált Rómában, illetve 2014-ben Ferenc pápa a százhuszonnégy koreai vértanút Szöulban és VI. Pált Rómában. Bár alapos indok esetén Rómában vagy más helyen is lehetséges, a boldoggá avatás abban az egyházmegyében történik, amely az eljárást kezdeményezte, hogy ezáltal is hangsúlyt kapjon: egy helyi kultusz engedélyezéséről van szó.
A szentté avatást továbbra is a pápa végzi a Vatikánban, kifejezve az Egyház egyetemességét és azt, hogy a kanonizáció az egész Egyházra vonatkozik.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.