A nagyböjt harmadik vasárnapján a bizánci Egyház a szent keresztet állítja tiszteletének középpontjába. Miközben hódolunk előtte, óhatatlanul felidéződik bennünk saját keresztünk hordozása. Ezt csak megerősíti a szent liturgián felolvasott evangélium (Mk 8,34–9,1), amely éppen ezzel kezdődik: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen.”
Megszoktuk, hogy az eddigi vasárnapokon (már az előkészítő időtől kezdődően) az evangélium egy-egy személyt állított elénk, akinek viselkedéséből példát vehettünk nagyböjti feladatunk teljesítéséhez. Most azonban nem így történik. Nincs olyan tényleges személy, akit követendő példaként mutatna fel számunkra az evangélium. Jézus tapintatosan és általánosan fogalmaz, ugyanakkor nagyon határozott és egyértelmű tanítást ad benne.
Megcsodálhatjuk Jézus tapintatosságát. Nem parancsoló hangnemben ad felszólítást. Senkit nem akar elriasztani magától. Feltételesen fogalmaz: „ha”; illetve általánosan: „valaki”. Mert az igazi követés csak így érvényesülhet. A parancsszóra történő követés (aki volt katona, saját bőrén tapasztalhatta) mindig csak fogcsikorgatva megy. Ám Jézus nem ezt akarja, hanem azt, hogy önként, szeretetből kövessük őt „Isten fiainak dicsőséges szabadságával” (Róm 8,21). Annál is inkább, mert nem kisebb dologról van szó, mint az önmegtagadásról és a kereszthordozásról. Mindkettő – bár szorosan összetartozik – csak akkor érdemszerző számunkra, ha önként tesszük. És nem ilyennek kell lennie a nagyböjti viselkedésünknek is? Ha csak pusztán az egyházi parancsot teljesítjük (húsevés tilalma, zajos mulatságok mellőzése, jótettek), akkor még nem sokat tettünk. Fogadjuk hát saját személyünkre szólónak Jézus tapintatos megszólítását!
Jézus tanítása ugyanakkor nagyon határozott. Először választási lehetőséget mutat fel. Senki nem tudja megmenteni, pontosabban átmenteni magát az örök életre. Csak akkor lehetséges ez, ha elfogadja Jézus személyét és tanítását, amit egy másik igehely is alátámaszt: „Senki sem juthat el az Atyához, csak általam”
(Jn 14,6). S hogyan lehet ezt megvalósítani? Jézust követve: az önfeláldozó, nem pedig az önző élettel. Íme, egy újabb nagyböjti feladat! Jézus aztán még keményebb szavakat mond: „Mit ér az embernek, hogy megszerzi az egész világot, ha a lélek kárát vallja?” (Mk 8,36). Az akkori környezetben mondta ezt, de ma mintha hatványozottan érvényes lenne: a világ leggazdagabb embereinek sem biztos az üdvösségük, ha nem fordítanak gondot a lelkükre. Márpedig a pénz, a hatalom nagy úr! Ritkán jár együtt a jószívűséggel. Ám Jézus szava kikerülhetetlen: a vagyon önmagában semmit sem ér.
Jézus határozott tanításának harmadik része a hit megvallására vonatkozik. Kemény szavak ezek, amilyeneket máshol nem is találunk az evangéliumban. Aki szégyelli őt az emberek előtt, azt ő is szégyellni fogja az ítélet napján (Mk 8,38). Nagyböjti elcsendesedésünk idején érdemes ezen is elmélkedni. Mégpedig azért, hogy cselekedet fakadjon belőle, Jézusnak tetsző, hitvalló cselekedet.
