A kommunizmus áldozataira emlékeztek Pócspetriben

Az áldozatokról nem szabad megfeledkezni. Beszélni kell az igazságról, amely legyőzi az igazságtalanságot – hangsúlyozta beszédében Palánki Ferenc. – Ha emlékezünk, akkor van esély arra, hogy a történelem e sötét korszaka nem ismétlődik meg. Emlékezéseinkben a múltat őrizzük, amely a jövőt is jelenti számunkra.
A Máriapócs közelében fekvő nyírségi település, Pócspetri hatvankilenc évvel ez­előtt történelmi események színhelye volt: a római katolikus templom mellett álló egykori Irinyi-kúriában, az akkori községházán olyan tragédia történt, amelynek következményeit évtizedeken át viselték a településen élők. 1948. június 3-án este, a Jézus Szíve-litániát követően a falu lakói, mintegy ötszázan, a templomból a községháza elé indultak, hogy tiltakozásukat fejezzék ki a katolikus iskola államosítása ellen. Felháborodva vonultak be a kúria udvarára, ahol éppen ülésezett a képviselő-testület, hogy döntést hozzon az iskola ügyében.
A feszült helyzetben az őrt álló két rendőr riasztólövést adott le. Közvilágítás híján a sötétségben lökdösődés kezdődött, és véletlenül elsült az egyikük fegyvere, amely máig tisztázatlan körülmények között halálosan megsebesítette a másik rendőrt. Ezzel kezdetét vette Pócspetri kálváriája – a megszállás, kihallgatás, megfélemlítés, meghurcolás.
Asztalos János plébánost kegyetlenül megkínozták a budapesti Andrássy út 60.-ban. A kikényszerített vallomások alapján őt és Királyfalvi (Kremper) Miklós községi írnokot elkövetőként ítélték el, további két embert pedig fegyverrejtegetés vádjában mondott bűnösnek a rögtönítélő bíróság. A fiatal írnokot és a falu papját halálra ítélték; a plébános büntetését később életfogytig tartó szabadságvesztésre változtatták. Királyfalvi Miklóst az ítélethirdetést követően felakasztották, és jeltelen sírban földelték el, a rákoskeresztúri temető 298. parcellájában.
Földi maradványait 2017. július 8-án temették el méltó módon a szülőfalujában. Az ünnepi szentmisét a helyi római katolikus templomban Veres András püspök, a falu szülötte mutatta be.
A február 23-i megemlékezésen a szentmisét követően a közjogi és az egyházi méltóságok tiszteletüket fejezték ki Asztalos János plébános emléktáblájánál. Az eseményen részt vett Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár is.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .