Miután már jócskán belehaladtunk a nagyböjtbe – ugyanis a bizánci Egyház a „tiszta hétfőn” elkezdte azt –, a nagyböjt első vasárnapján az elsőnek meghívott tanítványokról hallunk az evangéliumban (Jn 1,43–51). András, Péter és Fülöp után Natánael is tanítványa lett Jézusnak. A Szentírásból nem egyértelmű, hogy a tizenkettő testületébe tartozott-e, de ő is az életét tette Jézusra és követésére. Van olyan hagyomány, amely Bertalan apostollal azonosítja, viszont Szent Ágoston a hetven tanítvány közé sorolja, illetve az emmauszi két tanítvány egyikének tartja.
Akárhogy is áll a dolog, példát vehetünk Natánaelről. Ámde – amint a nagyböjtre való készülődésünk folyamán is tettük – óvatosnak kell lennünk. Ugyanis az előéletéről semmit sem tudunk. És a Jézushoz való megtérése is fokozatokon halad át. Végül azonban ő lett az „igazi izraelita”, akit Jézus megdicsért (Jn 1,47). Az ő nyomában járva mi is lehetünk „igazi keresztények”, sőt „igazi emberek”, és minket is megdicsérhet Jézus. Ám ehhez nekünk is végig kell járnunk azokat a fokozatokat, amelyeken ő is keresztülment.
A folyamat első lépcsőjén Natánael nem valami hebehurgya, meggondolatlan döntést hoz. Amikor Fülöptől megtudja, hogy megérkezett a Messiás, visszakérdez: „Jöhet-e valami jó Názáretből?” (Jn 1,46). Igen, ő tudja, hogy „akiről Mózes törvénye és a próféták írnak”, annak Dávid nemzetségéből és városából kell származnia. Így jogos az ellenkezése.
Ám a második lépcsőn, amikor Fülöp magával hívja, hogy a saját szemével győződjön meg arról, kiről is beszélt neki, Natánael nem ellenkezik. Feléled benne a jó szándék, és ezt tettben valósítja meg: elindul Fülöppel Jézus felé.
A harmadik szinten maga Jézus szólal meg, s talán ezt lehet a történet csúcspontjának tekinteni. Miután Natánael megfontolta a dolgot, és döntést hozott, hogy felkeresi Jézust, a Mester nem várt dicsérettel halmozza el. Valóban váratlan volt ez számára, hiszen azelőtt soha nem találkoztak még személyesen. De Jézus tudja róla, hogy igaz ember, „akiben nincs semmi álnokság” (Jn 1,47). Ebből fakad kettejük párbeszéde, amelyben Natánael megkérdezi, hogy honnan ismeri őt, Jézus pedig megmondja, hogy már látta – bizonyára távolról – a fügefa alatt. Igen, a szíveket és veséket vizsgáló Úr (Zsolt 7,10) mindent tud róla.
Ezért a negyedik szinten olyan hitvallást hallunk Natánaeltől – „te vagy az Isten Fia” (Jn 1,49) –, amilyet Tamás apostol tesz majd, miután megérintette a Feltámadottat, és hitet merített belőle: „Én Uram és én Istenem” (Jn 20,28). A hitvallás mindkettőjüknél a személyes találkozásból fakad.
Talán ennél már nem is kellene több, de Jézus még magasabb szintre emeli a történetet: még nagyobb dolgok látását is megígéri. És mi ez, ha nem az az eszkatologikus ígéret, amit a húsvéti ikonunkon látunk? Megnyílik az ég, és a föld méhe is, hogy onnan – angyaloktól környezve – kiemelkedjen a megváltásunkra az alvilágba leszálló Jézus. Hogy a megváltásra váró igazakkal együtt minket is feltámasszon. A megfontolt, öntudatos Natánael példáját követve haladhatunk ezen az úton a nagyböjtben.
