A népénekeket is tartalmazó görögkatolikus imádságos- és énekeskönyveink egyikéből sem hiányzik a Szent Miklóst – a népszerű Mikulást – köszöntő ének. Hat versszakából általában legalább az első kettőt könyv nélkül ismerik és éneklik híveink a közkedvelt szent tiszteletére. Elég csak elkezdeni az első sort, és máris zúg a templom. A különböző vallásos Mikulás-műsorok alkalmával is hasonló a helyzet.
Ó, aki Szent Miklóst szereti – szól az énekünk első sora, ami egyben a címet is jelenti. Bár Miklós püspök a kisázsiai Patara városának szülöttje volt (272) és Müra városának püspöke lett, nemcsak a bizánci világban, hanem az egész földkerekségen tisztelik és szeretik őt.
És aki híven szolgál neki – ezzel a gondolattal folytatódik az énekünk. Híven (vagyis hűségesen) szolgálunk neki, mert rajta keresztül a mi Urunknak tesszük ezt, aki „megdicsőül a szentjeiben”. Tiszteljük, ünnepeljük. Nem is akárhogyan! A keleti Egyház – s azon belül a mi Görögkatolikus Egyházunk különlegesen is – pártfogójának, mennyei oltalmazójának tartja őt. Ezért a legmagasabb szintű (lítiás) ünneppel ünnepeljük. Ám a templom falain kívül is megnyilvánul ez a hűséges szolgálat. Talán nem erről van szó a gyermekek esetében, amikor az ünnepre készülődve igyekeznek minél jobban viselkedni, hogy ajándékot, ne pedig virgácsot kapjanak a Mikulástól? S milyen jó, hogy ez már a közeledő karácsony ünnepére való felkészülést is szolgálja.
Azt bármikor megsegíti – énekeljük az ének harmadik sorában. Milyen mély történelmi tapasztalatot tükröz ez a rövid sor! Miklós püspök a legnépszerűbb „segítőszentek” között kapott helyet. Hiszen számos csodája ismeretes: a három leány ártatlanságának megvédésétől kezdve – amire az egész mikulási ajándékozás alapozódik – a három hadvezérnek a kivégzéstől való megszabadításán át, Müra városának az éhínségtől csodás gabonaszállítással való megmentésén keresztül a tengerbe fúlt fiú életének visszaadásáig. És még lehetne sorolni azokat az eseményeket, amelyekben Miklós püspök segített az őt híven kérőknek.
Védelmében részesíti – szól az ének utolsó előtti sora az előbbiben megfogalmazott gondolat megerősítéseként. Szent Miklós megsegít és védelmez. Nem is csak a múltban tette ezt – amíg a földön jártában nyilvánította védelmező szeretetét az emberek felé –, hanem „bármikor” megteszi. Az ének további versszakai pedig azt tárgyalják, hogyan műveli ezt a szentünk. Az a gondolat emelkedik ki leginkább közülük, hogy a bűntől, annak veszélyeitől és káros hatásaitól védelmezi az őt szeretőket és a hozzá fordulókat. S nem ez a legfontosabb?
Szent Miklós, Szent Miklós – refrénként énekeljük ezt a sort, amelyben kétszer is említjük szentünket. Az előbbi gondolatok alapján szinte segélykiáltásként hangzik ez. S így a jó!
Ma is szabad hinni a csodákban. Még abban is, hogy Szent Miklós püspök – akit bizánci Egyházunkban a „csodatevő” melléknévvel tiszteltek meg őseink – rajtunk is tud (akár csodás módon is) segíteni. Hiszen – mint szentnek – éppen az (is) a feladata, hogy kiesdje számunkra Isten kegyelmét.
