Általános megállapításként ismerjük a gyakran elhangzó mondást: „Az ember összetett lény.” Összetett, mert testből és lélekből áll. Ebből következően ugyancsak alapvető megállapítás az is, hogy a kettő kölcsönhatásban áll egymással. Ezt a hétköznapi tapasztalat is alátámasztja. Ha például valakinek meghal az édesanyja, szomorúságában nem fog kicsattanó jókedvvel harsány vicceket mesélni. Akit pedig nagy öröm ért, nem fogja keserves arccal lehajtani a fejét. Bizonyos mértékben mindez igaz a lelki életre is. Az igazán mély lelki életet élő ember felül tud emelkedni a testi-lelki megpróbáltatások okozta nehézségeken, éppúgy, mint a túlzott vidámságon. A lelki élet mesterei szerint erre irányul a hészükhia, a teljes lelki nyugalom elérése.
Amint egyre inkább közelít a tél hidege, eluralkodhat rajtunk bizonyos „fázós” lelkiállapot. Aki nem figyel eléggé, ilyenkor hajlamos önmagába zárkózni. Nemcsak a ruhát húzza össze szorosabbra magán, hanem kevesebb kapcsolatot tart az embertársaival is. Állapota még az Istennel való viszonyára is hatással lehet. Pedig ennek nem kellene így lennie. Amint a „lelki életben nincs vakáció” nyáron, úgy télen sem lehet „lelki szünidő”!
Liturgiánk a segítségünkre siet, hogy a téli hidegben se fázzunk. Legalább lelkileg ne. Ez egészen egyértelmű a szent liturgia esetében, amely az Eucharisztiával, a szeretet szentségével folyamatosan hevít bennünket. Szent atyáink az ókori Egyház idejétől kezdve belevették a szentáldozásra felkészítő, valamint az utána következő hálaadó imádságokba, hogy ez a Szentség „égető tűz”. De azt is tudjuk, hogy nemcsak az Eucharisztiából érkezik felénk az átistenítő kegyelem, annak minden erejével, hanem a többi szentségből is. Összehasonlíthatatlanul nagyobb mértékben, mint akár a leghatalmasabb nyári verőfényben az égető napsugár. Jó tudni, hogy Isten kegyelme mindig egyformán árad felénk. Még akkor is, ha bűnösök vagyunk. Nem Istenen múlik, hanem kizárólag rajtunk áll, hogy elér-e hozzánk. Ő árasztja felénk szeretetének sugarait, kegyelmének hevítő erejét, és ha nem feszítünk ki eléje ernyőt – a bűn ernyőjét –, akkor el is érkezik hozzánk.
Érdemes tudatosan készülnünk a téli hidegre. Nemcsak azzal, hogy elővesszük a nagykabátot, a sálat, a téli sapkát. Hanem azzal is, hogy a kívülről érkező hideget igyekszünk ellensúlyozni a kegyelmi élet bensőnket hevítő hatásaival. Úgy tudjuk ezt megtenni, hogy befogadjuk a különösen a szentségek által közvetített isteni segítséget, a kegyelmet, annak összes hevével együtt, hogy felmelegítse lelkünket-testünket. Érdemes igénybe vennünk azt a sok támogatást is, amit liturgikus szövegeink bátorításként, buzdításként adnak ehhez.
Legyen állandó téli fűtőanyagunk a szentségekből áradó kegyelem, valamint az imádság révén megszerezhető segítő kegyelem! Akkor a legzordabb téli időben sem fogunk fázni, mert a belső hatással van a külsőre.
