Egyházunkban augusztus 6-án Urunk színeváltozását ünnepeljük. Az egyik ünnepi főénekben (a kontákban) így éneklünk erről az eseményről: „A hegyen átváltoztál, Krisztus Istenünk, és amennyire tanítványaid képesek voltak, meglátták a te dicsőségedet, hogy amidőn megfeszíttetésedet látandják, értsék meg, hogy önként szenvedsz, és hirdessék a világnak, hogy te valóban az Atya kisugárzása vagy!” Ez az ének valóban találóan fogalmazza meg az ünnep lényegét.
Az úrszínváltozás eseményének – amint az evangélium beszámol róla, a himnuszköltőknek is ihletet adva – nem volt részese minden apostol. Csak a kiválasztottak láthatták meg a Jézusból kisugárzó isteni dicsőséget. Az evangélista név szerint sorolja fel, kik voltak ezek: „Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost” (Mt 17,1). Aztán a kiválasztottság hangsúlyozására még hozzáfűzi: „külön velük” ment fel a hegyre. Nem ismerjük Jézus szándékát, de abban biztosak lehetünk, hogy nem véletlenül tett így. Bizonyára tudta, hogy nem az árulót kell magával vinnie, hanem azokat, akik közelebb állnak hozzá. Vagy még azt is megkockáztathatjuk, hogy azokat, akiknek a legbiztosabb volt a hitük. Ám ezt neki előre kellett látnia, hiszen mi már – visszatekintve – tudjuk, hogy a kősziklának szánt Péter is háromszor tagadta meg őt. Igaz, utána jóvátette a tagadását a háromszoros megvallással, valamint a legendás „Quo vadis”-ra adott, vértanúsággal megpecsételt válaszával. Jakab a szent város, Jeruzsálem első püspöke lett. Jánosról pedig tudjuk, hogy „a szeretett tanítvány” volt. Mindenesetre, egy másik liturgikus ének arról szól, hogy Jézus „a jelesebb tanítványainak” mutatta meg a Tábor hegyén isteni dicsőségét. Így mélyíti az imádkozó-éneklő hívekben azt a gondolatot, hogy valóban a kiválasztottak részesülhettek a nagy eseményben.
Liturgikus himnuszaink magyarázatot is kívánnak adni a kiválasztottságra. A már idézett konták ilyen formában teszi ezt: „Értsék meg, hogy önként szenvedsz.” Egy másik ének pedig részletesebben mondja: „Jelen voltak veled Péter Jakabbal és Jánossal, kik veled akartak lenni az árulás idején is, hogy lássák a te csodáidat, és ne rettenjenek meg a bekövetkező kínszenvedésedtől sem.” Elgondolkodhatunk azon, hogy mi lett volna az árulás éjszakája után az apostolokkal, ha nincs ez az előzetes megerősítés Jézus részéről. Mert, bizony, akkor csak az esendő, a kiszolgáltatott, a szenvedő Jézust látták. A feltámadás híre után is csak lassan eszmélődtek. De a dicsőséges látványra visszagondolva lassan hit ébredt bennük.
Olyan hit, amit Péter apostol – az ünnepen felolvasott levelének részletében – így ecsetel: „Nem kieszelt meséket vettünk alapul, amikor tudtul adtuk nektek Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét, hiszen szemlélői voltunk fenségének. (…) Az égből jövő szózatot mi is hallottuk, amikor ott voltunk vele a szent hegyen” (2Pt 1,10–18).
Mindehhez csak annyit kell hozzáfűznünk: mi már mindannyian Jézus kiválasztottjai vagyunk.
