Görögkatolikus lelkiség

A pünkösd utáni 23. vasárnapon Görögkatolikus Egyházunkban a gerázai ember meggyógyításának története hangzik el az evangéliumból (Lk 8,26–39). Az evangélista ráirányítja a figyelmünket a mi szempontunkból legfontosabb mozzanatra: „a szemtanúk elbeszélték, hogyan gyógyult meg az ördögtől megszállott” (Lk 8,36), majd maga a meggyógyult ember is „elhíresztelte, milyen nagy jót tett vele Jézus” (Lk 8,39). Igen! Roppant fontos mozzanatok ezek a történetben, mert nélkülük csupán egyszerű orvosi esetről lenne szó: meggyógyult a beteg, és kész. Az élete megy tovább, mint annak a kilencnek, akiket a leprájukból gyógyított ki Jézus (Lk 17,11). Itt a nép is, a meggyógyult ember is beszél róla, híreszteli: elmondja. Fontos ez, mert „a hit hallomásból ered” (Róm 10,17).
Az ószövetségi szerző már több mint háromezer évvel ezelőtt megfogalmazta a híres „Sema Jiszraél” (Halljad, Izrael) imádságban, hogy milyen nagy jót tett népével az Isten: kivezette Egyiptom földjéről, a szolgaság házából, a biztos halálból. És erről nem szabad hallgatni! Erről beszélni kell, ezt híresztelni kell! Egyértelmű és mélyreható a parancs: „őrizd meg szívedben, és vésd gyermekeidnek is az eszébe, beszélj róluk, amikor otthon tartózkodsz, s amikor úton vagy, amikor lefekszel, s amikor fölkelsz. Igen, jelként kösd őket a kezedre, legyenek ék a homlokodon. Írd fel őket házad ajtófélfájára és kapujára” (MTörv 6,6–9). A hithű, ortodox zsidók pászkavacsorájának ma is szerves része a széderesti haggada, amikor szertartásos módon elbeszélik, hogy megjegyezhető legyen, milyen nagy jót tett velük az Úr a szabadulás éjszakáján. Ahogyan a szent liturgiában mi is „megemlékezünk mind­arról, ami érettünk történt”, amit az Úr Jézus vitt végbe „értünk, emberekért és a mi üdvösségünkért”.
Az Újszövetség is az evangéliumi örömhír elbeszéléséről, elhíreszteléséről szól. Onnantól kezdve, hogy Gábriel angyal elvitte a názáreti házba Máriának (Lk 1,26), majd később Jézus maga hirdette országának örömhírét, s parancsba adta, hogy az apostolok tanítsák a világon mindenütt (Mt 28,20), egészen odáig, hogy az apostolok, együtt munkálkodva Urukkal, ugyan­ezt tették (Mk 16,20). A mi feladatunk kettős: egyrészt az, hogy el- és befogadjuk ezt az örömhírt, másrészt pedig, hogy tovább is adjuk.
Isten kinyilatkoztatott tanítására alapozva ugyanis nekünk is küldetésünk és felelősségünk, hogy elbeszéljük, elhíreszteljük jótéteményeit. Bátorítást meríthetünk ehhez a meggyógyult embertől, aki „bejárta az egész várost, és elhíresztelte, milyen nagy jót tett vele Jézus” (Lk 8,39). Tegyük ezt, amikor imádságra tanítjuk a gyermekeket és az unokákat. Amikor elmélyítjük bennük a hit alapigazságait, amelyekről a hittanórán tanulnak. Amikor másoknak is beszélni merünk Jézus gyógyító erejéről. Amikor erőt veszünk magunkon a tanúságtételhez. Milyen jó volna, ha nem csak egy-egy remek orvost tudnánk ajánlani egymásnak!
Az egyik feltámadási énekünk így hangzik: „Minden csodáidat elmondták az őrök, Uram.” Tegyük hát mi is ezt, egyre tudatosabban!

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..