Görögkatolikus Egyházunkban a pünkösd utáni 21. vasárnapon így kezdődik az evangélium: „Kiment a magvető magot vetni.” Azután Jézus gyönyörű példabeszéde következik (Lk 8,5–15). Különös jelentősége van a szöveg első szavának: „kiment”. Kiment a magvető, aki maga az Úr Jézus Krisztus. Érdekes, hogy ezt nem árulja el, amikor tanítványainak a példabeszéd értelmét megmagyarázza, hanem csak azzal kezdi, hogy „a mag Isten igéje” (Lk 8,11). Viszont egy másik példabeszédében, amely a búza közé keveredett konkolyról szól, megmagyarázza: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia” (Mt 13,37). Aki eljött közénk, hogy önzetlenül hintse és szórja, árassza felénk Isten Igéjét, nem törődve azzal, hogy hová, milyen talajba jut. Jézus kiment, de nemcsak egykor, az evangéliumi időben. Ma is „kimegy”, hozzánk is eljön, mert számára mindnyájan fontosak vagyunk. Ezt látjuk az evangéliumban.
Jézus kiment Betlehem pusztájába megszületni, mert „mert nem jutott nekik hely a szálláson” (Lk 2,7). Már itt, az evangélium elején láthatjuk, hogy Jézus közeledik felénk. Mindenképpen kapcsolatba akar lépni az emberekkel, az emberiséggel és személyesen velünk is. Önzetlenségében nem nézi, hogy kik és hányan fogják befogadni. Amint a magvető sem törődik azzal, hogy mennyi mag hull jó földbe. Így élhetjük most is a betlehemi örömöt: Jézus eljön hozzánk, felénk is közeledik!
Jézus kiment a városokba és a falvakba hirdetni Isten országának örömhírét és meggyógyítani minden betegséget és bajt a nép között (Mt 4,23). Milyen nagy örömöt jelentett ez azoknak, akik befogadták őt, aki „kijött” közéjük. Hiszen lelki és testi gyógyulást nyertek a gazdagon szórt magból, Isten igéjéből! Jézus ma is folytatja üdvözítő tevékenységét az Egyház kegyelmi csatornáin keresztül. Mi pedig befogadhatjuk ezt, ha lelkünkben megfelelő talajt készítünk elő. Mi magunk is meghozhatjuk a százszoros termést!
Jézus kiment a városon kívülre, a Golgotára, hogy az életét áldozza értünk. A legnagyobb önzetlenséggel tette ezt. Nemcsak azért, mert saját magán tapasztalta, amit tanított, hogy „saját hazájában nincs a prófétának becsülete” (Jn 4,44). Hanem azért is, mert a „kapun kívül szenvedett, hogy vérével megszentelje a népet” (Zsid 13,12), a szent várost, Jeruzsálemet elhagyva, és a gonosztevők közé számítva. Üdvözítő vérével, egész áldozatával bennünket is üdvözíteni akar, ha mi is akarjuk. Fogadjuk be igéjének magvait!
Ilyenkor, november elején, amikor római katolikus testvéreinkkel együtt mi is kimegyünk a temetőbe a halottaink sírjához, amikor ott halotti szertartásunkat, a parasz-
tászt végezzük, átérezhetjük, mit jelent az evangéliumi kifejezés: „kiment”. Azt énekeljük Jézusról, hogy isteni mivoltát megtartva, „az Atya keblét el nem hagyta, de meglátogatta a mi szegénységünket”. Hogy bennünket gazdaggá tegyen (2Kor 8,9). Fogadjuk így Isten igéjének lelkünkbe hulló magvait!
