Boldog emlékű Dudás Miklós püspök atyánk ezt választotta püspöki jelmondatául: „A te oltalmad alatt.” Pedig akkor, amikor 1939. május 14-én püspökké szentelték, még nem is gondolhatta, milyen megpróbáltatások várnak majd rá. Következtek a II. világháború borzalmai. Majd a kommunista elnyomatás, amikor neki is állandó készenlétben kellett lennie, bőröndjét becsomagoltan tartva, mert nem tudta, mikor viszik el. Ilyen körülmények között megérezhette és átélhette, milyen jól döntött, amikor máriapócsi bazilita szerzetesként a drága Istenszülő oltalma alá helyezte egész püspöki szolgálatát. Amikor október 1-jén az Istenszülő oltalmának ünnepét tartjuk a Görögkatolikus Egyházban, mi is követhetjük őt ebben a Mária iránti bizalomban, az őrá hagyatkozásban. Erősíthet bennünket az ünnepi evangélium utolsó mondata: „Boldog a méh, mely téged hordozott, és az emlők, melyeket szoptál” (Lk 11,27). Egy ismeretlen asszony kiált így a tömegből Jézus felé. S mindnyájan átérezhetjük ennek igazságát, mert valóban boldog Mária és áldott az ő méhe, hiszen ő oltalmazhatta Isten egyszülött Fiát. Az Egyház tanítása szerint pedig – evangéliumi alapon (Jn 19,26–27) – mindenkit így oltalmaz és védelmez, aki elfogadja őt mennyei édesanyjának.
Az Istenszülő oltalma alá helyezzük magunkat. Különösképpen érvényes ez a hitünkre. Egy pillanatra sem lehetünk nyugodtak a hitünket illetően, fontos, hogy napról napra gondot fordítsunk a növelésére. Komolyan figyelmeztet Szent Pál apostol: „Aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék” (1Kor 10,12). Bizony, kérnünk kell Máriát, segítsen bennünket abban, hogy a hitünket megőrizzük és gyarapítsuk: erősítsük a Szentírásból, a prédikációból, a hittanból, a keresztény szellemű könyvekből és folyóiratokból. Ám különösen fontos, hogy ne csak meghallgassuk Isten igéjét, hanem meg is tartsuk, életre is váltsuk (Lk 10,28).
Az Istenszülő oltalma alá helyezzük szeretteinket. Édesanyai szeretetével veszi körül őket is. És ez annál jobban érvényesül, minél többet imádkozunk értük, minél jobban a Szűzanya szeretetébe ajánljuk őket. Ő, aki az „Úr szolgáló leányának” (Lk 1,38) nevezte magát, a mi szolgálatunkban áll, és közvetíti a kegyelmet ránk és szeretteinkre, akikre kérjük tőle. Milyen szépen szól a máriapócsi kilenced imádsága: „Sohasem hallottuk, jóságos Anyánk, hogy ne segítettél volna valakin, aki hozzád folyamodott.” Ilyen bizalommal járulhatunk hozzá, kérve oltalmazó szeretetét, hiszen „egy imádságunk sem hullik a porba”.
Az Istenszülő oltalma alá helyezzük az egész világot. Lehet, hogy a mi imádságunk egy csepp a tengerben. De az egy csepp is fontos, mert a legnagyobb óceán is cseppekből áll. Milyen szép, hogy egyidőben „Mária országának” lehetett nevezni hazánkat. Bár ez – sajnos – már nem érvényes, legalább mi, akik komolyan vesszük a hitünket, maradjunk meg ebben. Ajánljuk fel az egész környezetünket a Szűzanyának, ajánljuk az ő szerető oltalmába!
Jó volna, ha az Istenszülő oltalma ünnepén komolyabban vennénk mindezeket!
