Jézus „maga vitte keresztjét, míg oda nem ért az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott keresztre feszítették” (Jn 19,17–18) – hangzik el a görögkatolikus templomokban a keresztfelmagasztalás ünnepi evangéliumában. Jézus maga vitte a keresztjét! Erre a keresztfára feszítették föl, és életét adta „értünk, emberekért és a mi üdvösségünkért”. Jogos hát, hogy Egyházunk „drága, tisztes, elevenítő” keresztnek nevezi az eredetileg gyalázatos bitófának tartott, ám a legértékesebb ereklyévé lett keresztet.
Drága a szent kereszt. Nyilván nem a pénzben vagy anyagiakban kifejezhető értéke miatt nevezhető így. Eredetileg nem is lehetett különleges értéke, hiszen a hóhérok az éppen akkor rendelkezésre álló fából ácsolták össze. Csak az egyházi hagyomány adott neki később olyan értelmezést, hogy abból az édenbeli fából készítették, „amely által Ádám elbukott”. Az ikonon éppen ezért látható a kereszt tövében egy kis barlang, abban pedig Ádám koponyája. Nem anyagi értelemben, hanem eszmeileg drága számunkra a szent kereszt. Drága, ahogyan a kedvesét is így szólítja az ember: „drágám”. Drága, ahogy az Úrhoz is így fohászkodunk: „drága Jézusom”. Drága a kereszt, mert a legnagyobb értéket hozta el nekünk: az üdvösségünket. De jó volna, ha mindig így tudnánk tekinteni rá, nem pedig a keresztviselés nyűgét forgatnánk magunkban állandóan.
Tisztes a szent kereszt. Talán első megközelítésben nem világos ennek a szónak a jelentése. Igazából azt akarja mondani: tiszteletre méltó, tisztelt, tekintélyes. A legnagyobb tiszteletünket érdemli Jézus keresztje, hiszen rajta függve szerzett számunkra üdvösséget a Megváltó, „mert azon ölte meg ő a mi megölőnket, a halál fiait pedig életre keltette”, amint ünnepi himnuszaink egyikében énekeljük. Olyannyira tiszteletre méltó számunkra a kereszt, hogy a pap a felmagasztalási szertartásban a világ négy égtája felé a földig hajol vele, s a hívek is ugyanígy mélyen meghajolnak. A liturgikus szövegek pedig szinte állandóan erre buzdítanak: „Jertek, minden nemzetek, az áldott fának hajoljunk meg.” Természetesen azért, mert „a te kereszted előtt leborulunk, Urunk, és a te szent feltámadásodat dicsőítjük”.
Elevenítő a szent kereszt. Milyen szép megfogalmazását adja ennek az egyik himnuszunk: „a paradicsomi fa halált sarjadzott, ezen pedig (a keresztfán) az élet virágzott ki”. A bűn halálából váltott meg minket és ajándékozott nekünk örök életet Jézus Krisztus áldozati halála. Ezért is feltűnő, hogy a húsvéti ikonon az alvilágba leszálló Krisztusnál ott van a győzelem jele, a kereszt. Nem csak az ünnepen, hanem az egész ünnepkör minden napján elhangzik ünnepélyes énekünk: „Magasztald, én lelkem, az Úr elevenítő keresztjének fölmagasztalását.” Igen, elevenítő a kereszt! Ünnepélyes dallamú énekünk is erről szól: „Üdvözlégy, életadó Kereszt (…), mert (általad) legyőzetett a halál hatalma.” Jó, ha így tudunk rátekinteni.
Jézus nyomában járva (Mt 16,24) tekintsünk a drága, tisztes, elevenítő keresztre, s így könnyebb lesz a saját keresztünk hordozása.
