Kereszténységünk átfogó örömhírét fogalmazza meg Szent János evangélista: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte” (Jn 3,16). Az egész világot szereti Isten, és benne minden egyes embert. Fiának pedig minden emberhez küldetése van, mindenkit táplálni akar igéjével, és mindenkit éltetni akar szentségeivel, különösen az Élet kenyerével. Az egész „világ életéért és üdvösségéért” feláldozta magát, amint a szent liturgia előkészületi részében a pap minden alkalommal elimádkozza. Római katolikus testvéreink egyidőben a bor átváltoztatásánál úgy mondták az alapítási szavakat, hogy „értetek és mindenkiért kiontatik a bűnök bocsánatára”. Igen, Jézus Krisztus mindenki felé megnyilvánítja üdvözítő szándékát, közösségileg és egyénileg is. Ezt tapasztalhatjuk meg a pünkösd utáni nyolcadik vasárnap evangéliumában is (Mt 14,14–22).
Jézus közösségileg fordul minden ember felé. A kenyérszaporítás csodája előtt hatalmas tömeggel találkozik (Mt 14,14). Nekünk csak ritkán adatik meg, leginkább a búcsújáró helyeken, hogy ötezer hívőt lássunk együtt. Jézus nem ijed meg a nagy tömegtől, nincs benne idegenkedés. Megesik a jelenlévőkön a szíve, mert ő a „szelíd és alázatos szívű Jézus” (Mt 11,29), és meggyógyítja a betegeiket. Nem fél a nagy tömegtől, a csodálatosan megszaporított kenyérrel táplálja azt a sok ezer embert, akik közül ötezer a férfi. Milyen jó lenne, ha mi is így fordulnánk a közösség, akár a saját templomi közösségünk felé! Ha semmi idegenkedés nem volna bennünk a másik iránt, ha igazán testvéri közösségünkbe fogadnánk mindenkit, ahogyan a megszaporított kenyér – és az Élet kenyere – egy egységbe fog össze minket!
Jézusnak a kisebb közösségre is gondja van. A tizenkettőt, apostolait feladattal bízza meg: „Ti adjatok nekik enni” (Mt 14,16). Átvállalja a kételyeiket, s arra kéri őket, ne törődjenek azzal, hogyan lehetséges ez, hanem álljanak az emberek szolgálatára. A nyári papszentelések idején különösen fontos evangéliumi tanítás ez. Jézusnak gondja van rá, hogy a kisebb közösségben a papok és a diakónusok, akik az ő kinyújtott karjai, álljanak készen az emberek szolgálatára, és folytassák az ő tevékenységét.
Jézus gondot fordít az egyénre is. Világos az evangélium szava: „Mindnyájan ettek, és jól is laktak” (Mt 14,20). Nem arról van szó, hogy ettek, akik közel férkőztek; nem arról van szó, hogy valamennyit kaptak, hogy elverjék az éhségüket. Hanem arról, hogy „mindnyájan”, vagyis minden egyes ember evett, és „jóllaktak”. Igen, Jézus velünk is ilyen. Gazdag szeretetének bőségéből mindnyájunknak ad, nem is akármennyit. Egyedül és kizárólag rajtunk múlik, mennyit fogadunk be a kegyelméből!
A történet végén összesűrítve látjuk az eddigi tanítást. Jézus gondoskodik a tanítványokról, és gondot fordít a tömegre is. Apostolait pihenni küldi, amíg ő elbocsátja a népet (Mt 14,22). Amit mondott, meg is teszi: „Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom” (Jn 5,17). Jó volna komolyan vennünk, hogy közösségileg is, egyénileg is munkálkodik az üdvösségünkön!
