Görögkatolikus Egyházunkban a pünkösd utáni harmadik vasárnap evangéliuma (Mt 6,22–33) három részből áll. Három témáról szól, melyeknek közös a mondanivalójuk. Talán úgy lehet gondolatfüzért alkotni belőlük, hogy ha világosságban élünk – igazi lelki világosságban –, akkor csak egy Úrnak, a mi Istenünknek szolgálunk, s ha ezt tesszük, nyugodtan rábízhatjuk magunkat a gondviselésére, és nem kell aggódnunk a megélhetés, az élet gondjai miatt. De azért a három témát önmagában is szemlélhetjük.
Az első: a világosság. A szem a lélek tükre – tartja a közmondás. És igaza van, mert az ember szeméből mindent, vagy csaknem mindent ki lehet olvasni. Jézus viszont azt mondja, hogy a test világossága a szem (Mt 6,22). Valójában a kettő egyet jelent, hiszen mindkettő az erkölcsi tisztaságra vagy – ne adj’ Isten – az erkölcsi tisztátalanságra hívja fel a figyelmet. Az evangélium egy más részében pedig egészen gyakorlati szemponttal egészíti ki ezt Jézus: „Úgy világoskodjék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jócselekedeteiteket, és dicsőítsék az Atyát, aki a mennyekben van” (Mt 5,16). Ne féljünk világítani, ne adjuk fel, mert a legkisebb fényforrást is meg lehet látni, különösen ott és akkor, ahol és amikor a legnagyobb a sötétség. Vállaljuk, hogy az evangélium világosságát visszük az emberek közé, mert tiszta a szemünk, a testünk, az életünk. Vagy legalábbis azt akarjuk, hogy ilyen legyen.
A második: a szolgálat. Vagy Istennek, vagy a mammonnak. Az első ezen a téren is a lelki, az emelkedett szempont. Tudjuk, mit jelent az Istennek való szolgálatunk: a vallásosságunkat és mindazt, ami abból fakad. De hozzátehetjük Jézus tanítását is: „aki nekem szolgál, az engem kövessen, s ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám” (Jn 12,26). A mammonnak való szolgálat pedig a pénzimádatot jelenti, ami – sajnos – mára nagyon elharapózott a világban. Persze jó, ha az embernek van pénze, nem üres a zsebe, de az már nem jó, ha minden gondolatát ez köti le. Mert „mit számít az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkének kárát vallja?” (Mk 8,36)
Erről szól az evangélium harmadik része: a gondviselésről. A kulcsfogalom itt az, hogy „ne aggódjatok” (Mt 6,25), nem pedig az, hogy ne tegyetek semmit a megélhetésetek érdekében. Jézus nem azt akarja, hogy lusták és semmittevők legyünk. Meg is mondja: a mennyei Atya tudja, mire van szükségünk (Mt 6,32), és nem kell aggodalmaskodnunk, mert segítségünkre van abban, hogy ne szenvedjünk túlságos szükséget. De csak akkor járunk jó úton, ha együttműködünk a kegyelmével.
Csodás módon fogja össze ezeket a gondolatokat a vecsernyében énekelt egyik legősibb himnuszunk, az Enyhe világossága kezdetű. Megénekeljük benne, hogy Jézus a mennyei Atya isteni dicsőségét tükrözi számunkra, kifejezzük a Szentháromság iránti imádásunkat, és megvalljuk, hogy az Isten Fia ad életet nekünk, mivel segíti fennmaradásunkat. Jó, ha mindez világos számunkra.
