Mi az ember számára a legfontosabb? Ha nem hétköznapi módon gondolkodunk, akkor nyilvánvalóan az üdvösség. Azért vagyunk vallásosak, azért élünk keresztény életet, azért igyekszünk teljesíteni a szeretet legfőbb parancsát, hogy üdvözüljünk. Közben persze megérezzük, milyen gyengék vagyunk, mennyire törékeny az erőnk, mennyire rászorulunk a segítségre. Görögkatolikus Egyházunk segítő szándékával több szinten is mellénk áll ebben a magasztos törekvésünkben. A pünkösd utáni vasárnapon – a mindenszentek vasárnapján – elénk állítja a szenteket, hogy próbáljuk meg az ő ragyogó példájukat követni. Mert mindenki előtt ott van a lehetőség a megszentelődésre. Sőt, az életszentség állapotának elérésére is. Még akkor is, ha nincs mindenkinek esélye arra, hogy valaha is szentté fogják avatni. Egyházunk azonban nemcsak példát mutat, hanem ténylegesen is mellénk állítja a szenteket, hogy a segítségünkre legyenek.
A szertartásokban gyakori ekténiák (litániaszerű könyörgések) végén minden esetben ott található a szentek segítségül hívása. Természetesen a legnagyobb pártfogóval kezdődik ez a könyörgés: „legszentebb, legtisztább, legáldottabb dicső királynénkat, az Istenszülő és mindenkor szűz Máriát” hívjuk segítségül. S közvetlenül utána imádkozza a pap vagy a diakónus: „minden szentekkel együtt említvén” – vagyis megszólítva és őket segítségül hívva tesszük ezt. Imánkban tehát az összes szent felé fordulunk, s így ajánljuk „önmagunkat, egymást és egész életünket” Krisztus Istenünknek. Jó kezekre bízzuk a legfontosabbat, az üdvösségünket.
Ám nem csak az ekténiákban tesszük ezt. Minden szertartásunk elbocsátó imádsággal zárul a végső áldás előtt. Helyében és szerkezetében állandó ez az ima, de a tartalma változatos. A hét minden napján sajátos betoldásokkal rendelkezik. Az ünnepeké pedig magát az ünnep tartalmát is említi. De van benne állandóság is. A pap mindig Jézus Krisztus említésével kezdi, és mindig azzal zárja, hogy „üdvözítsen minket mint jóságos és emberszerető”. Tehát ismét azzal a gondolattal találkozunk, amely az ember számára a világon a legfontosabb. S hogy ez teljesen világos legyen, minden esetben említés történik az aznap ünnepelt szentről is. Ám ez még mindig nem elég, mert egyre inkább biztosítani kívánjuk az üdvösségünket, ezért itt is – és ez ismét állandó részt jelent – az összes szenthez szól a pap imája: „minden szenteinek esedezései által könyörüljön rajtunk” Jézus Krisztus. S hogy miért van szükségünk a szentek segítségére és közbenjárására? Ezt egyszerű belátni.
Magunkban nagyon gyengék vagyunk. Bukdácsolva haladunk az üdvösség felé vezető úton. Ők viszont már végigjárták ezt az utat, már célba jutottak. Ők már Isten szentjei, Jézus Krisztus barátai, akik biztosan üdvözültek, és így különösen hathatós a segítségük. Ők már ott vannak abban az állapotban, ami felé mi még csak törekszünk. És oda várnak bennünket is; de nemcsak várnak, hanem segítenek is, mert az Egyház nagy családjában szorosan összetartozunk.
