Gondolom, sokan vannak úgy, hogy minél idősebbek lesznek, annál inkább fölfedezik, milyen nagy érték rejtőzik a szentek segítségében. Hiszen egy a célunk az evangéliumi tanítás szerint: hogy „az Emberfia dicsőséges trónusának” közelébe jussunk (Mt 19,28). A szentek azok az embertársaink – egyházi berkekben használatos szóhasználat szerint: testvéreink –, akik már az üdvösség állapotából tekintenek ránk, példát mutatnak nekünk, és segítenek abban, hogy mi is üdvözülhessünk. Minden napra jut legalább egy szent tisztelete és egyúttal pártfogása, de gyakran előfordul, hogy egyazon napon többet is tisztelünk közülük, vagy akár egy egész csoportjukat. Görögkatolikus Egyházunk pedig a pünkösd utáni vasárnapon – mielőtt elkezdi a nagy ünnepek után a nyugodtabb, évközi időt – az összes szentet egyszerre megünnepli. Nálunk ez a mindenszentek napja, vagyis vasárnapja. Ilyenkor valamennyi szent felé fordul a tiszteletünk, szeretetünk, kérésünk.
Bátran irányíthatjuk tiszteletünket a szentek felé, mert az Egyház róluk hivatalosan nyilatkozott: ők már az üdvösség állapotában vannak. Ez biztos, mert a szentté avatásban tanúságot tett erről az Egyház. A legvilágosabb példát talán a vértanúk szolgáltatják nekünk, akikről így énekelünk: „dicsőült szent vértanúk, kik jól harcoltatok, és nyertetek égi koronát”. Ám nem csak azok lehetnek szentek, akik ily módon áldozzák fel az életüket. A mindennapi életáldozatok is segítenek abban, hogy elérjük végső célunkat, az üdvösséget.
Bátran ráhagyatkozhatunk a szentek életpéldájára, hiszen ők olyan utat jártak be, amely az üdvösségbe vezetett. Egyházunk védőszentjének, Szent Miklós püspöknek fő éneke (tropárja) világos és követendő példát mutat minden kor minden embere számára: „a hitnek szabálya, a béketűrésnek példaképe és az önmegtagadásnak tanítója gyanánt adott téged” nekünk a mi jóságos Istenünk. A hit és a belőle fakadó szeretetcselekedetek biztos utat jelentenek az üdvösség felé. Semmi kétség, mert az összes szent igazolja ezt számunkra.
Bátran kérhetjük a szentek közbenjárását, mert ők már Isten országában vannak. Hitvalló és szent életük által bizonyították, hogy Krisztus Urunk közvetlen barátai. Így az isteni élet teljes részesei lettek, s ki tudják esdeni számunkra kéréseink teljesítését, illetve mindazt, ami a javunkat szolgálja. Természetesen a legfőbb jót, az üdvösséget téve az első helyre. Ezért is olyan megható valamennyi szertartásunk elbocsátó imájának részlete, amely – miután több szentet felsoroltunk –, azt kéri: „összes szentjeinek imádságai által könyörüljön rajtunk, és üdvözítsen minket” a mi jóságos és emberszerető Urunk.
Minél idősebb az ember, minél többet gondol a hazamenetelre, minél inkább készül a találkozásra előrement szeretteivel, akiket ugyan nem avatott szentté az Egyház, de már az üdvösség állapotában vannak, annál komolyabban veszi az összes szent, a mindenszentek segítségét. Szertartásaink szent szövegeiből naponta kapunk ehhez segítséget, de egyéni imaéletünkből sem érdemes kihagyni ezt.
