A kötet első részében egy kis rendtörténeti összefoglalót olvashatunk Kereszty Rókus tollából. A ciszterci életre leginkább a mindenkori zirci apát volt a legnagyobb hatással. Békefi Remig idejében indult el például a szerzetes, pap és tanár hármas ideáljának megvalósítása. A rend egészen a szerzetesrendek feloszlatásáig töretlenül fejlődött, alakult. Majd eljött 1950 nyara, és az ÁVH fél óra alatt kiüríttette a zirci rendházat. A szerzeteseknek kényszerlakhelyet jelöltek ki, kivéve azoknak, akik kilépnek a rendből. De ahogyan a Tanácsköztársaság idején sem tagadta meg senki az egyházát, úgy most sem akadt olyan, aki aláírta volna a nyilatkozatot. Endrédy Vendel apátot 1950. október 29-én letartóztatták, majd a Grősz-per egyik vádlottjaként hosszú börtönbüntetésre ítélték. Az új kormányzó perjel, Sigmond Lóránt meg volt győződve arról, hogy a „gondviselés azért engedte meg a közösség szétszóratását, hogy vezekeljen, tisztuljon, és felkészüljön egy mélyebb, igazabb és korszerűbb monasztikus, papi és nevelői életformára”. Endrédy Vendel halála után Kerekes Károly került Zirc élére. Az ő idejében, a kilencvenes években indult újra a budai, a pécsi, a székesfehérvári és az egri ciszterci iskola.
A könyvben szereplő arcképek nagy részét Brisits Frigyes (1890–1969) és Palos Bernardin (1904–1992) írta, a „rokon nagy lelkek empátiájával”. Előbbi – aki személyiségével maga is meghatározta a későbbi nemzedékek lelkületét – kora neves irodalomtudósa és hitszónoka volt. Visszaemlékezéseiben nem szigorúan vett életrajzokat írt, hanem azokat a jellemvonásokat, kisebb történeteket igyekezett közreadni, amelyek sokkal jobban bemutatják rendtársait, mint a rideg tények felsorolása. Palos Bernardin feljegyzéseiben is inkább az „élményeit” írta meg.
A kötet harmadik részében szintén elsősorban egyéni benyomásokat olvashatunk, többek között Rajeczky Benjaminról, Endrédy Vendelről vagy Nagy Anzelmről, aki a dallasi monostor alapító apátja volt. De ne feledkezzünk meg Zakar Polikárpról sem, aki először a rend generális apátja, majd zirci apát is volt. A személyes benyomások mellett néhány esetben az életút egyegy állomásának bemutatása is sokat elárul. Példaként csak Debreczeni Sixtust (1917–1954) említem. Három testvéréből is pap lett, nagybátyja ciszterci szerzetes volt. Egerben vállalt hitoktatást a kommunizmus éveiben, eközben az ÁVH folyamatosan figyelte. Két alkalommal is megpróbálták szándékosan elgázolni az utcán. Sixtus atya halálát végül mégis autóbaleset okozta, bár ebben az Államvédelemnek valószínűleg nem volt szerepe.
„Letehetetlenül szép és érdekes ez a mű. Nemegyszer könny szökik az olvasója szemébe. Úgy helyezzük el a könyvespolcunkon, hogy könnyen levehessük majd, újra meg újra” – írja Jelenits István ajánlásában. A Ciszterci arcképek nem csak azok számára lehet érdekes, akik kötődnek a rendhez. Mindenki haszonnal forgathatja, aki hitvalló életekből szeretne útmutatást meríteni a maga számára.
