Füzér Ave Mariákból

Rumszauer Miklós, a Szent Margit-Szent József-templom plébánosa köszöntőjében arra utalt: jó szándékú emberek segítsége szükséges ahhoz, hogy a határon túl is szálljon a magyar dal, hiszen az erdélyi település iskolájában minden forintnak ezernyi helye lenne. Mint megjegyezte: az első szóra, s különös örömmel mondott igent a koncertre, amely egyben főhajtás az édesanyák előtt – hiszen az anyai méltóságot és hivatást nem elég egyetlen nap ünnepelni –, s hódolat Máriának. – Somogyországtól 873 kilométerre, a Hargita alatt bújik meg a székely nagyközség: Zetelaka – mondta Heintz Tamás országgyűlési képviselő, aki Balás Béla kaposvári püspökkel közösen vállalta a hangverseny fővédnökségét. – Akik már jártak Erdélyben, megtapasztalhatták azt a magyarságot, tisztességet, emberséget és sokszor mérhetetlen szegénységet, melyben az ott élő magyarság mindennapjait éli. Ugyanakkor elég kimenni a templomból, és itt is látjuk azt a magárahagyottságot, reménytelenséget és szegénységet, mely lassan föleszi sokak minden hitét, emberségét, tisztességét. Kérdezhetnénk: akkor miért is Zetelaka kisiskolásait akarjuk segíteni? Az ilyen és hasonló kérdésekre már többször nagyon rossz válasz született; legutóbb 2004. december 5-én! A képviselő, aki hegedül és énekel a kaposfüredi templomban, arról is szólt, hogy a koncert előtt telefonon beszélt Incze Benjaminnal, Zetelaka esperesével, aki hálás az anyaországi segítségért. A felújításra igencsak megérett épületben, ahova háromszázhetvenegy óvodás és iskolás gyerek jár, fafűtéses kályhák vannak még. Sok oktatási eszköz hiányzik – magyar térképek például – , ezért különösen jólesik a támogatás az egyesített, Boros Fortuna atyáról elnevezett intézménynek, amely az óvodától a középiskoláig látja el a gyermekek oktatását. Nem lehet véletlen az egybeesés sem: a koncert napjára esett Zetelaka plébániatemplomának a búcsúja, melyet a Szent Kereszt megtalálásának ünnepére szenteltek fel. Balás Béla kaposvári főpásztor gondolatait is idézte a képviselő: „Meghalt miniszterelnökünk, Antall József keresztény Magyarországot kívánt. Igaza volt. Tervezéskor először a célt kell látni, és ez az ő feladata volt. A miénk viszont a végrehajtás, ami nem is olyan egyszerű. Vezényszóra ugyanis még senki sem változott meg. Hazánk Szent István-i felajánlása a Boldogságos Szűznek a megoldás irányát jelzi. Ezt nem téveszthetjük össze valamiféle „mennyei bankbetéttel”, amiből örök időkre munka nélkül is megélünk. Az „evangelizációt”, vagyis Isten hatalmas szeretetének szépséges közvetítését, majd az arra adandó szabad „igent” mondást nem lehet sem összecsapni, sem másra bízni, és végképp nem lehet erőltetni. Mit kívánok most, minden újnak küszöbén? Keresztény missziót! Gyönyörű szép és óriási munka hazánk újraevangelizálása. Ebből egyikünk sem hiányozhat!” A kaposvári Gál Laura énekművész, az egyetem színházi tanszéke tanárának, s a kiváló tenorista, Benke József, a pécsi táblabíróság titkárának énekével vette kezdetét a misszió, amelynek vélhetően lesz folytatása, hiszen a templomban a koncertmiséknek is nagy hagyománya van. A művészeket Fodor Éva és Kardos Kálmán kísérte orgonán. Hunyadkürti Györgytől, a kaposvári színház Jászai-díjas színészétől Reviczky Gyula Pán halála és Illyés Gyula A reformáció genfi emlékműve előtt című versét hallottuk – rendkívüli szuggesztivitással. A jótékonysági hangversenyen, amelyen négyszázezer forint gyűlt össze, többek között Liszt-, Bach-, C. Franck- és P. Mascagni-művek csendültek fel, s a több száz fős, állva tapsoló közönség valóban úgy érezte: megnyílt fölötte az ég…