Nem fedi teljesen, annyi hó nem esett, a barna levelek itt is, ott is kilátszanak, apró ajtók a föld alól előbújó, éjszaka mozgó erdei egereknek. Két helyen is innét indultak ki az apró lábnyomokból álló sorok, hogy aztán egy másik, ugyanilyen kis ajtónál véget érjenek. Ezek a kis rágcsálók ősszel táplálékot halmoznak fel a föld alatt, de azért éjszaka időnként a felszínre jönnek. Bár gyorsak és ügyesek, nagy ugrásokra képesek, olykor mégis rajtavesztenek az ilyen kirándulásokon. Jó néhány éve ugyanebben az erdőben láttam egy apró tragédia nyomait: a megszakadó nyomsort és azt a mélyedést, amely akkor keletkezett, amikor a bagoly megragadta áldozatát. Látszottak az evezők hegyi részének nyomai is, ahogy a madár elrúgta magát, és karmaiban az egérrel a levegőbe emelkedett. A havas erdő és mező ékesszólóan árulkodik az éjszaka történtekről.
Hangos „krü-krü-krü” kiáltásokkal fekete harkály repült valahol. Messzire szállhatott, mert azt a jellegzetes nyávogó hangot, amit a törzsre vagy egy ágra érkezve ad, nem hallottam (persze nyolcvanhét évesen már a fülem sem a régi). Egyébként Európa legnagyobb harkályfaja gyakori a Budai hegyekben, különösen a tavaszi párosodási időben lehet rendszeresen látni és hallani.
Szajkó szállt fel arról a messziről barnálló foltról, ahol a disznók túrtak az éjszaka. Szeretik a madarak az ilyen túrásokat. A disznók ugyan minden ehetőt felfalnak, de azért valami mindig marad a cinegék, fekete rigók számára is.
Az egyik fa törzsén fakúsz mászott felfelé. Apró szökkenésekkel ért egyre feljebb, és közben minden kéregrepedésbe bekukkantott, egyszer ki is emelt valamit vékony, hegyes csőrével. Közel volt, s a távcső még közelebb hozta, így jól megnézhettem. A fakúszok a koronába érve rendszerint leejtik magukat, és egy másik törzsön újra felfelé indulnak. Ez a madár azonban, hiába vártam, nem jött le, eltűnt valamerre. Egerészölyv keringett az erdő felett. Nem vettem volna észre, hangos „hié” kiáltása hívta fel rá a figyelmem. Az egerészölyvpárok télen is a költőhely közelében maradnak. A kiáltás valószínűleg nekem szólt, amiért beléptem a területükre. Fészket ugyan nem láttam, de a párok territóriuma meglehetősen nagy, gallyakból rakott otthonuk valahol távolabb rejtőzött.
A szokatlanul enyhe január egy nagy fakopáncsot már dobolásra csábított. Fent ült a magasban egy görcsös ágvégződésen, és nagyjából szabályos időközönként perregő üzeneteket küldött szét az erdőben. A tarkóján piros foltot viselő madár már a tavaszra készült.
