István királyban nemcsak a nagy uralkodót tiszteljük, nemcsak az államszervezőt, s nem is csupán a hit terjesztőjét, hanem a keresztény szentet is, aki Krisztust követte. Ez sugárzott ki minden művére és cselekedetére. Ezért tudta sziklára építeni életét és országát. Harmónia uralkodott benne. Egyszerre volt hitelesen magyar, kitárt szívvel keresztény és európai, gondos uralkodó és szervező, a békében türelmes, bölcs, igazságos, és ha kellett, győztes a harcban is.
Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek
Az államalapítás Szent István elvitathatatlan érdeme, amely által ő történelmünk legnagyobb egyénisége, a magyar szentek legnagyobbika lett. A történelemből ismerünk olyan uralkodókat, akik Istvánhoz hasonlóan államot alapítottak, vármegyéket, egyházmegyéket szerveztek, templomok építését tették kötelezővé, de mégsem lettek szentekké. Szent István a Krisztus-követésben maga járt elöl jó példával. Számára a keresztény élet nem külsőséges tettekben nyilvánult meg, még csak nem is reálpolitikai meggondolásból váltotta föl elődjeinek pogány életformáját keresztény hitre – ő őszintén hitt, és tudatában volt annak, hogy Isten ítélőszéke elé fog egykoron állni. Tudta, hogy a királyi korona számára csak időleges, és semmit sem ér, ha nem nyeri el az üdvösség koronáját.
Ternyák Csaba egri érsek
Boldog az a nemzet, amelynek van múltja, dicső történelme, vannak kiemelkedően jeles alakjai, akiknek tetteit nem homályosítja el az idő. Azért boldog, mert jelene és jövője is van. Nemzeti ünnepünkön, Szent István királyra emlékezve alkalmunk van arra, hogy a múlt tanulságainak tükrében egyéni és nemzeti kérdéseinkről elmélkedjünk. Arról, vajon tudunk-e mi is hitelesen magyarok, keresztények, és a nemzet érdekében közéleti szerepet is vállaló politikusok lenni. Úgy tekinthetünk első királyunkra, Szent Istvánra, mint népünk legnagyobb alakjára, aki olyan erényeket és értékeket olvasztott össze magában szilárd egységgé, amelynek gyakorlása ma is legnemesebb célkitűzéseink között szerepel.
Jakubinyi György gyulafehérvári érsek
A legsikerültebb visszatérés a Szent István-i elvekhez a II. vatikáni zsinat idézése: „A hívők közössége, megőrizve nemzetének kultúrkincseit, mélyen gyökerezzék népében… A keresztények minden népből jönnek és gyűlnek össze az egyházban, ezért az ország, nyelv, politikai élet berendezkedése szempontjából semmiben sem különböznek a többi embertől. Saját nemzetük tiszteletre méltó szokásai szerint éljenek tehát Istennek és Krisztusnak, s mint jó polgárok, őszintén és áldozatosan szeressék hazájukat. A más fajúak megvetését és a vad nacionalizmust azonban a leghatározottabban utasítsák el maguktól, viszont legyenek a mindenkire kiterjedő emberszeretet apostolai.” (Ad Gentes 15.)
