A hetvenes évek eleje óta élnek Kismaroson a nővérek. 1955. szeptember 8-át, a Szűzanya születésnapját tekintik alapításuk kezdetének. A sokféle albérlet után, a Boldogasszony Háza közösség először Budapesten, az Üllői út 73. szám alatt talált önálló otthonra. 1961. februárjában, a nagy, egyháziakat érintő letartóztatás idején tizenegyen tartoztak a közösséghez. „Négy nővér került börtönbe, heten maradtak kint” – mondja Horváth Olga, 2003. óta a közösség apátnője, aki ezekre az időkre csak elmondások alapján emlékezhet. 1976-ban csatlakozott a titokban élő nővérekhez.
Isten dicsőségére…
1963. március 21-én általános amnesztiával szabadultak a még börtönben lévő nővérek. Március 21-e egyben Szent Benedek ünnepe, s a közösség az ő Regulája szerint él.
Három évvel később ismét letartóztatták Tímár Ágnes nővért, aki 1968-ban szabadult. A közösség csöndes helyet keresett, ahol a fáradt, beteg nővér kipihenheti magát, erőt gyűjthet. Az egyik baráti család már korábban felajánlotta a téli hónapokra kis házát a Börzsönyben. A nehéz időkben ott húzták meg magukat. És most Major Sándor kismarosi plébános említette a nővéreknek, a domboldalon eladnak egy keskeny telket, nem akarják-e megvenni. Szép környezet, csöndes vidék.
1982 és ‘84 között készült el az első kőépület, négy tulajdonos ikerháza. „Így volt bejelentve, négy szerzetes nővér nevén. A ház felső szintjén egy közös nagy helyiséget alakítottunk ki: ez lett a kápolna, a beadott építési engedélyen „közös hobbiterem” megnevezés szerepelt. Az imádság közös hobbinak tekinthető…” – mondja mosolyogva az apátnő. Ebben a házban ma a noviciátus működik, egy novícia és hat egyszerű fogadalmas nővér otthona. Haláláig itt lakott Lénárd Ödön atya, a közösségnek kezdetektől lelkivezetője.
1990-ben megkezdődött a monostor építése. Ahogy sorban eladták a szomszédos „nadrágszíjtelkeket”, lehetőség nyílt azok megvásárlására. Mára gyönyörű, parkos terület alakult ki az épületek körül.
A ciszterci rend, számos monostor, a barátok idehaza és külföldön sokat segítettek. S az építkezés zárásaként, mintegy betetőzve azt, tíz évvel ezelőtt, 1999. április 17-én szentelte fel a templomot Karl Joseph Rauber érsek, nuncius.
„1987-ben a ciszterci rend saját családjának fogadta el a nővérek közösségét – Zakar Polikárp atya volt akkor a generális apát -, s a kezdetekig visszamenően érvényesnek tekintette a fogadalmakat, melyeket ebből az alkalomból megújítottak a nővérek.”
A monostornak a Szűzanya a patrónusa. „Amikor apátság lettünk, március 25- ét, Gyümölcsoltó Boldogasszonyt választottuk ünnepünknek: ott egy élet született, itt egy közösség.”
Az új lehetőségekkel élve, a nővérek az eredeti, monasztikus ciszterci életformát élik: az aszketikus egyszerűség életét. „Istennek szentelt életet élni a Regula szerint. Ennek lényege: testvéri közösségben végzett istendicséret. Hálát adni és könyörögni Isten népéért – azokért is, akik távol vannak az Úrtól, vagy akik bajba kerültek. A szerzetesi élet különféle formái Krisztus életének valamelyik részét képesek emberi korlátok között megélni, mi az imádkozó Krisztus életét szeretnénk folytatni.”
Az egész napot átszövő közösen végzett zsolozsma mellett a munka is istendicséret: „Életünk Krisztus megváltó művének folytatása; nemcsak a templomban elmondott ima, hanem a felajánlott munka is üdvösségközvetítő lehet.”
Délelőtt háromnegyed kilenctől tizenkét óráig dolgoznak, majd a napközi imaóra és az ebéd után, negyed kettőtől fél ötig ismét munkaidő következik.
A saját kezük munkájából szeretnének megélni. A közösség életét mindenki egyéni adottságának megfelelően szolgálja: a kertgondozás, a kerámia, a könyvtár, a vendégfogadás, a könyvfordítás, a liturgia megszépítésének területén. Van köztük könyvtáros, zongoratanár, matematika-fizika és német szakos tanár, vízépítő mérnök, vegyész… Olgi apátnő teológiát végzett.
Krisztina nővér méhészettel foglalkozik, s ott sorakoznak a „monostori ízek”: lekvárt, szörpöt készítenek, mézet pörgetnek.
„Kezdetben a közösség számára tettünk el lekvárt. A környék jó gyümölcstermő vidék, elsősorban a bogyósok elterjedtek. Az egyik évben megkerestek minket a termelők, nem vennénk-e tőlük nagyobb mennyiségben gyümölcsöt, mert amióta beléptünk az Európai Unióba, nemigen tudják értékesíteni a termésüket. Megrázó volt, amikor ott állt a nagypapa, fia és unokája, s mutatták: termésük árából akarták házukon kicserélni a megroppant, beázó tetőt. Arra gondoltunk: hátha a Jóisten jelzése ez! Segítve másokon a gyümölcsvásárlással, munkánk által hiteles, igaz termékek készítésével hisszük, hogy a Jóról, Istenről teszünk tanúságot.” Ma még elsősorban helyben vásárolhatók meg az igen magas gyümölcstartalmú, tartósítószert nem tartalmazó termékek. Odvas keltike édes illata terjeng a levegőben. Harmincnégy kaptárral működik a méhészet. Zsonganak a kis szárnyasok, megkezdődött gyűjtőmunkájuk, amely szeptemberig tart. Évi háromszori pergetéssel mintegy ezer kiló mézet nyernek, mondja Krisztina nővér, aki Kisbori nővérrel méhész szakvizsgát szerzett.
„A föld termését és az emberi munka gyümölcsét is istendicséretként mutatjuk föl…” – mondja Olgi nővér.
Missziónak tekintik, hogy a faluban orvosi rendelőjük működik, ahol elsősorban mozgásszervi betegségben szenvedőket gyógyítanak. „Ilyen módon is megköszönjük a körülöttünk élőknek, hogy 1970 óta befogadják a közösséget”
A rendelőben, a civil dolgozók mellett a monostorhoz kapcsolódó világiak, úgynevezett oblátusok látják el a szolgálatot. A férj, Fejérdy Gábor ortopéd- és baleseti sebész szakorvos, felesége gyógytestnevelő, illetve biológia- hittan szakos tanár. „Közülünk Márti nővérgyógytornász jár le dolgozni a rendelőbe.”
Évente négy alkalommal, a nyílt napokon bárki fölkeresheti a monostort, „aki ebben a szellemiségben szeretne részesedni. Életünk igényes szellemi-lelki vetületeit osztjuk meg a hozzánk jövőkkel, fiatalokkal és fiatal házasokkal egyaránt. Lelkigyakorlatok alkalmával olyan helyet adunk a megfáradt vagy kiüresedett embereknek, ahol töltekezni tudnak. Abból, ami nem fogy el: hite által mindenki az örök szeretetbe kapcsolódhat be.
A templomban díszítés nélküli fehér falak, reggeltől estig a beeső fények végtelenbe vetülő játéka. A fából készült nyitott fedélszék – ellentmondva a gravitáció szabályainak – nem lefelé, hanem felfelé húz… „A templomban imádsággal töltött órák ébren tartják azt a szeretetet, amelyért itt vagyunk.”
