Főhajtás a hősök előtt

 

A tiszteletadás azoknak a magyaroknak szólt, akik – mint Bíró László tábori püspök szentbeszédében hangsúlyozta – a hazáért, a jövőért indultak el a távolba. Akkor emlékezünk rájuk méltó módon, ha egész emberként, másokra is nyitottan, Isten közelségében élve a békéért cselekszünk.

Emlékeznünk azért is, hogy történelmünket meg tudjuk őrizni – folytatta a püspök gondolatát Hende Csaba honvédelmi miniszter a Hadtörténeti Intézet és Múzeum díszudvarán, a doni hősök emléktáblájánál megtartott koszorúzási ünnepségen.


 

A Don-kanyar története egy régi magyar igazságra irányítja a figyelmünket. Nem lehet mindig megtenni azt, amit jó volna megtennünk, de mindig meg kell tennünk azt, amit lehet! Igaz ez azokban az időkben, amikor a nemzet kényszerpályák szorításában éli az életét, amikor a haza sorsát kívülről, idegen érdekek szerint akarják irányítani. „És igaz akkor is, amikor mi magunk dönthetünk a sorsunk felett, és szabadon választhatjuk meg azokat az utakat, amelyeken a boldogulás ösvényeit keressük” – hangsúlyozta a miniszter.

Magyarország 1942-ben nem választhatott szabadon, nem volt abban a helyzetben, hogy a németek hadba szólító nyomásának ellentmondjon. A politikai vezetés úgy vélte, hogy aktív részvételünk a szovjetek elleni háborúban garantálja a visszacsatolt magyar területek megtartását, s győzelem esetén újabb területek visszaszerzésére is sor kerülhet.

Az ország azonban menthetetlenül utat tévesztett a két különösen agresszív, diktatórikus nagyhatalom háborújában – emelte ki Hende Csaba.