De a fenyegetettség hatására időről időre feltámadt a nép önvédelmi reflexe. A megmaradás érdekében nemcsak az egyes emberek, de társadalmi csoportok is képesek voltak közösségeket szervezni, összefogni, szövetséget kötni egymással.
Igaz, hogy ma nem közeledik fegyveres ellenség határainkhoz, de talán – a gazdasági válsággal karöltve – épp olyan veszélyes az a lélekromboló hadviselés, amely az embereket elidegeníti természetes önmaguktól, megfosztja őket a közösségi élmény örömétől. E szellemi rombolás ellen csak védelmet nyújtó közösségek kialakításával, rászoruló embertársaink segítésével vagyunk képesek védekezni.
Az összefogás követendő példáját valósította meg a Nógrádi Napraforgó Egyesület harminchét nyugdíjas tagja, amikor elhatározták, hogy mozgalmat szerveznek a sokgyermekes családok megsegítésére.
A valaha szervesen fejlődő falusi családok, közösségek soha nem hagyták magukra támogatásra szoruló tagjaikat. Gondozták, ápolták a betegeket, támogatták az idősebbeket. A rokonok, szomszédok, utcabeliek kisegítették egymást szükségleteikben. A feleslegüket, de ha kellett, a sajátjukat is megosztották. Ez az önzetlen segítőkészség kelt életre néhány évvel ezelőtt, a gazdasági világválság hírére a börzsönyi hegyek között, az ország egyik legrégebbi kővárának tövében.
A termőhelyi adottságoknak megfelelően a bogyós gyümölcsökben gazdag vidéken a természet évről évre bőséges terméssel ajándékozza meg a helybélieket. Csaknem minden évben tekintélyes mennyiségű felesleg marad, s ezt egy kis odafigyeléssel hasznosítani lehetne – gondolták a helyi nyugdíjasklub tagjai. Három évvel ezelőtt szervezték meg első akciójukat, melynek keretében a házilag készített befőttekkel, savanyúságokkal, szörpökkel, lekvárokkal csepeli és józsefvárosi nagycsaládokat támogattak. Tavaly zuglóiak, ebben az évben pedig óbudai és pestszentlőrinci családok kóstolhatják meg a nógrádi finomságokat. A tavalyihoz képest dupla mennyiségű befőtt elkészítéséhez a környékbeli falvak nyugdíjasklubjai is hozzájárultak. A befőzési szezon júniusi kezdetétől szeptember végéig gyűjtötték a kamrákban az otthoni konyhában vagy kalákában, közös üstben főzött befőtteket, hogy a városi gyerekek, felnőttek is megismerhessék a zamatos, tartósítószer nélküli falusi ízeket.
Az egyesület vezetője, Nyilas Kálmánné elmondta: tagjaik mindnyájan édesanyák, nagymamák, akik nagyon jól tudják, hogy egy városi ember számára nagy gondot jelent a megélhetés, hiszen egy szál petrezselyemért is pénzt kell adni. „Megnyílt a szívünk, amikor átéreztük, hogy ebben a nehéz gazdasági helyzetben milyen emberpróbáló feladat három vagy több gyermeket felnevelni. A lélekgyarapító kulturális programok szervezése mellett elhatároztuk, hogy azt a hitet, szeretetet, a hovatartozás élményét, amit a közösségben napról napra megélünk, másoknak is átnyújtjuk. Azért szerveztük meg Tápláló Szeretet programunkat, hogy ezt a szeretetgesztust kisugározhassuk embertársaink felé” – hangsúlyozta az elnök asszony. Az akció lényege, hogy viszonylag kis ráfordítással nagy értéket tudnak létrehozni. A falu segíti a várost, az idősebb nemzedék pedig támogatja a fiatalokat. A falusi emberek, akik koruknál fogva talán maguk is támogatásra szorulnának, önzetlen segítséggel fordulnak a rászorulók felé, mert megvan bennük a tenniakarás készsége.
Kutasi Jenő, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének képviselője is ezt a szeretetgesztust hangsúlyozta az adományok átvételekor. Mint mondta, olyan emberektől kapják az adományt, akikben nagyon sok szeretet lakozik, ami a gyümölcstartalom mellett jelképesen ott lapul az üvegek mélyén.
A helyi evangélikus egyház közösségi házában, a zsúfolásig megterített asztalon hétszázharmincnégy üveg savanyúság, befőtt, lekvár, paradicsomlé, gyümölcslé, lecsó, sóska, tök, zöldbab, ételízesítő, valamint tej, kakaópor, tea, dió, mák, méz, rizs, cukor, tészta, liszt, bab, olaj, zöldség és gomba várta, hogy mihamarabb a mintegy négyszáz budapesti nagycsalád kamrájába, asztalára kerüljön. A befőttesüvegeken – mintegy személyes üzenetként – ott olvasható a finomság készítőjének neve. A név olvastán talán egy elképzelt arc is megjelenik a gyermekszemek előtt, amikor kezükbe veszik, kibontják az üveget, és elkezdik kanalazni az ízes gyümölcsöt. Megjelenik a nógrádi táj, egy mosolygó tekintet, amely azt üzeni: veled vagyunk, ne add fel, mert él még a szeretet…
Fotó: Cser István
