Férjként, apaként – a legfőbb szerepekben

Alig­hogy ki­en­ged­ték, egy hely­bé­li plé­bá­nos­hoz, Flavin atyá­hoz ment, aki se­gí­tett meg­sza­ba­dul­ni a ré­gi ban­dá­tól. Ka­to­li­kus­sá­ga mos­tan­ra éle­té­nek meg­ha­tá­ro­zó ré­sze lett. „Min­den­nap temp­lom­ba me­gyek, ez­zel kez­dem a na­pot, s ott ti­zen­öt-húsz per­cig imád­ko­zom: azért, hogy jó apa, férj, fiú, test­vér, ba­rát és szom­széd le­gyek, jó pél­da­ké­pe azok­nak, akik el­is­mer­nek, s jó kö­ve­tő­je az Is­tent szol­gá­lók­nak. Az ima rá­vi­lá­gít ar­ra, hogy mi a fon­tos, ki­fe­je­zi a há­lá­mat az ál­dá­so­kért, s em­lé­kez­tet, mit kell ten­nem. A temp­lom­ban töl­tött pár perc át­se­gít a na­pon.”
Elő­ször a nyolc­va­nas évek vé­gén, Marky Mark né­ven, pop­éne­kes­ként fu­tott be, majd Calvin Klein di­vat­cé­gé­nek al­só­ne­mű­rek­lám­ja­i­ban vált hí­res­sé. Szí­nész­ként olyan fil­mek­ben szer­zett ne­vet, mint pél­dá­ul a Boogie Nights, a Si­va­ta­gi cá­pák, a Vi­har­zó­na és Az olasz me­ló. Mar­tin Scorsese 2006-os, bom­ba­si­ke­rű thrillerében, A tég­lá­ban nyo­mo­zót ját­szott, s ala­kí­tá­sá­ért Os­car-díj­ra je­löl­ték. Je­len­leg a Ted cí­mű víg­já­té­kát lát­hat­juk a mo­zik­ban. „At­tól, hogy jó szí­nész va­gyok, még nem al­szom job­ban, vagy nem ju­tok kön­­nyeb­ben a menny­be — vall­ja —; szá­mom­ra a leg­fon­to­sabb, hogy se­gít­sek má­so­kon, s em­bert ne­vel­jek a gyer­me­ke­im­ből. A szü­le­im is fő­ként azért vol­tak rám büsz­kék, mert el­kö­te­le­ződ­tem a csa­lá­dom mel­lett. Apa és há­zas­társ — a leg­főbb sze­re­pek, ame­lye­ket va­la­ha ját­szot­tam.”
A szí­nész négy gyer­mek édes­ap­ja: El­la ki­lenc-, Mi­chael hat-, Brendan négy-, Mar­garet pe­dig há­rom­éves. „Reg­ge­len­te is­ko­lá­ba vi­szem a na­gyob­ba­kat, vagy épp ka­ra­té­ra — me­sé­li —, s es­te jön ös­­sze a csa­lád: meg­va­cso­rá­zunk, majd a lám­pa­ol­tá­sig tar­tó ék­te­len lár­ma kö­ze­pet­te együtt va­gyunk. A fe­le­sé­gem­mel haj­nal­ban jut egy kis időnk egy­más­ra, ilyen­kor ká­vé­val éb­resz­tem.” A mo­dell­ként dol­go­zó Rhea és Mark 2001 óta él­tek kap­cso­lat­ban, de csu­pán 2009-ben kö­töt­tek szent­sé­gi há­zas­sá­got. En­nek oka a „lo­gisz­ti­ka” volt: a fe­le­ség ere­de­ti­leg bap­tis­ta volt, s idő­be telt, míg át­tért, és meg­bér­mál­ko­zott, il­let­ve Ka­li­for­ni­á­ban akar­tak es­küd­ni, de a bos­to­ni Flavin atyá­nál.
„Ál­dott­nak ér­zem ma­gam — mond­ja Mark —, mert míg egy­ko­ri ba­rá­ta­im vagy a bör­tön­ben ül­nek, vagy meg­hal­tak, ad­dig én bol­dog csa­lád­ban élek. Ha va­la­ha visz­­sza­ke­rül­nék a bör­tön­be, az azért tör­tén­het­ne meg, mert a sze­ret­te­i­met vé­dem.” Hogy jó pél­dát mu­tas­son a gye­re­kek­nek, a szí­nész min­den te­to­vá­lá­sát el­tá­vo­lít­tat­ta, töb­bek kö­zött Szil­vesz­tert, a macs­kát és Csőrikét a bo­ká­já­ról, Bob Marley port­ré­ját a bal kar­já­ról, az „Is­ten­ben bí­zom” fel­ira­tot a mell­ka­sá­ról és a ró­zsa­fü­zér ké­pét a nya­ká­ról. S per­sze a fü­ve­zés­ről is le­szo­kott.
Ami­kor sza­ba­dult, el­dön­töt­te, nem a sza­va­i­val, ha­nem a tet­te­i­vel bi­zo­nyít­ja be: tény­leg meg­vál­to­zott, s hat­ni tud a kö­zös­ség­re, mely­ből jön. 2001-ben ala­pít­ványt ho­zott lét­re a ban­dák­ba ve­rő­dő gye­re­kek tá­mo­ga­tá­sá­ra. „Fő cé­lunk, hogy csök­kent­sük az is­ko­lá­ból le­mor­zso­ló­dó gye­re­kek szá­mát — fej­ti ki. — Nap­já­ban több mint hét­ezer kö­lyök hagy­ja ott a su­lit, kü­lö­nös­képp egye­dül­ál­ló szü­lők gyer­me­kei, akik­nek sok test­vér­ük van. Mun­kát, pénzt sze­ret­né­nek ke­res­ni, hogy se­gít­sék a csa­lád­ju­kat. Én ti­zen­négy éves ko­rom­ban kezd­tem dol­goz­ni, nem fe­jez­tem be az is­ko­lát. Ha új­ra­él­het­ném az éle­tem, csak ezt az egyet nem ten­ném meg, mert min­den et­től a pont­tól in­dult el a lej­tőn.”