A nagyböjt a megújulás ideje az egyház, a közösségek és minden egyes hívő számára egy olyan környezetben, amelyet a világméretű önzés és a közömbösség jellemez. Egy olyan visszás helyzetről van szó, amellyel keresztényként szembe kell néznünk – fogalmazott Ferenc pápa. Az egyház olyan, mint egy kéz, amely megnyitja és nyitva tartja az ajtót Isten szava és a szentségek szolgálata révén, miközben a világ arra hajlik, hogy becsukja azt, és önmagába zárkózzék. Éppen ezért ez a „kéz”, az egyház soha nem lepődhet meg, ha megtapossák, megsebzik. Az egyháznak szüksége van a megújulásra, hogy ne váljék közömbössé, és ne zárkózzék önmagába.
Az egyház feladata: Isten szeretete megtöri a halálos önmagunkba zárkózást, ami nem más, mint maga a közömbösség. Az egyház tanítása és tanúságtétele ezt a szeretetet közvetíti. Ám tanúskodni csak arról lehet, amit korábban már megtapasztaltunk. A keresztény ember megengedi Jézusnak, hogy betöltse őt jóságával és irgalmával, hogy azután Krisztust magára öltve ő is Isten és az emberek szolgájává legyen. Erre utal a nagycsütörtöki liturgiában a lábmosás szertartása az Úr példája nyomán. Ezt a szolgálatot azonban csak az tudja megtenni, aki előbb megengedte, hogy Krisztus mossa meg az ő lábát.
A nagyböjti idő alkalmas arra, hogy hagyjuk, hogy az Úr szolgáljon bennünket szava, szentségei és főként az Eucharisztia által, amelyben azzá leszünk, amit magunkhoz veszünk: Krisztus testévé. Az egyház a szentek közössége, mert a szentek is hozzá tartoznak, és azért is, mert szent dolgok közössége: benne van Isten szeretete, melyet Krisztusban és minden ajándékában kinyilatkoztatott számunkra.
A plébániák és a közösségek feladatai: Az egyetemes egyház élete a plébániák és a közösségek világában ölt testet. Ahhoz, hogy megkapjuk és teljességében gyümölcsöztessük mindazt, amit Isten ad, két irányban kell továbblépnünk a látható egyház határain. Először is: a földi egyház az imádságban egyesül a megdicsőült egyházzal.
A mennyei egyház nem azért győzedelmes, mert hátat fordít a szenvedésnek, és önmagában örvend. Sokkal inkább azért, mert a szentek – Krisztus szenvedése, halála és feltámadása által – már legyőzték a közömbösséget, a keményszívűséget és a gyűlöletet. A pápa idézte Lisieux-i Szent Terézt, aki szerint „a keresztre feszített (Jézus) szeretetének győzelme feletti öröm addig nem lesz teljes, amíg akár csak egyetlen ember is szenved a földön”. Mi is részesedünk a szentek érdemeiben és örömében, ahogyan ők is részesednek a mi küzdelmünkben. A helyi közösségeknek arra kell törekedniük, hogy túllépjenek saját határaikon, és kapcsolatba kerüljenek az őket körülvevő társadalommal, főként a szegényekkel. Ez a küldetés türelmes tanúságtételt jelent Jézusról, aki az Atyához emeli az egész világot, és benne minden embert.
Az egyes hívő ember feladatai: A nagyböjtre szóló pápai üzenet az egyes emberhez is szól, aki éppúgy ki van téve a közömbösség kísértésének. Mindenekelőtt imádkozzunk a földi és a mennyei egyház közösségében – hangsúlyozza a pápa, és hangot ad annak a kérésének, hogy március 13-án és 14-én egyházmegyei szinten is rendezzék meg a „24 óra az Úrért” elnevezésű kezdeményezést, amely éppen az imádság szükségességét hivatott kifejezni. Másodsorban a szeretet különféle megnyilvánulásai segíthetnek abban, hogy elkerüljük a közöny kísértését. Az egyház számos karitatív szervezetén keresztül gyakorolja a tevékeny szeretetet.
Végül a szentatya azt tanácsolja, hogy a másik ember szenvedésére úgy tekintsünk, mint megtérésre hívó felszólításra. Ferenc pápa azt kéri tőlünk, hogy a nagyböjtöt a szív átalakításának folyamataként éljük meg. A szentatya a Jézus Szíve-litániából vett idézettel velünk együtt szeretné kérni Krisztust: „Alakítsd szívünket a te szent Szíved szerint!”
