Bár már néhány hete érvényben van ez a rend, valahogy mégsem szokták meg az utasok. És a sofőrök sem. Utóbbiak figyelmét olyannyira leköti az „első ajtón felszállás – hátsó ajtón leszállás” ellenőrzése, hogy másra már nem is jut energiájuk. Csak az utóbbi két hétben nem is egyszer tapasztaltam, hogy leszálló utasra csukták rá az ajtót azért, nehogy fellopakodjon valaki hátul is.
Sokak szerint a magyar néplélek sajátja, hogy nem szereti a szabályokat, kiskapukat keres, és lázad. Mintha egy társasjátékot játszana a hivatal és az ügyfél: ha te ezt léped, én azt, és ha te kiütöd a figurámat, akkor majd én is így fogok tenni a tiéddel.
Legyen az akár az állam, akár a BKK, valamiből létezni kell. Lehetőség szerint hitel nélkül. Ehhez pedig szükség van arra, hogy legyen elég bevétel a feladatok ellátására. Ám kettőn áll a vásár. Szerintem a magyar ember a megfelelő szabályokat igenis betartja. Az ésszerűeket biztosan. Persze mindig lesz ellenkező példa is, de ha megértjük egy-egy intézkedés értelmét, ha nyilvánvaló, hogy a cél a helyzet jobbítása, akkor előbb-utóbb elfogadjuk az előírásokat.
Mivel naponta utazom a 178-as buszon, látom, hogy a fenti rendszer sehogyan sem működik, bizonyos napszakokban és a járat útvonalának forgalmasabb szakaszain egyszerűen betarthatatlan. Mindenki szenved tőle, nemcsak az utasok, hanem a sofőrök is. Érdemes lenne elgondolkozni egy másik megoldás
