Feljegyzések az egérlyukból

Ő már valamiféle téboly lekötözöttje. Persze az is, aki egy ízig-vérig valóságos élet lehetőségét átengedi a terméketlen, maga körül forgó puszta agymunkának. Élőhalottként ássa el így magát a teremtés folytatása és az emberi kapcsolatok elől.

Ez utóbbi típus képviselője Dosztojevszkij „beteg embere” is, az a kishivatalnok, aki negyvenéves férfiként – az első adandó alkalmat kihasználva – már nyugdíjas; „hitvány, pocsék, a város szélén” lévő szobájában töpreng és jegyzetel a gyűlölt, megvetett világról és emberekről. Nem szeret, s nem szeretik, leírják, sőt, a legtöbbször észre sem veszik őt. A Feljegyzések az egérlyukból (Zapiszki iz podpolja) című, társadalmi vitairatként íródott kisregény antihőse Csehov csinovnyikjának tombolva és okoskodva is hol szánalmas, hol szánalomra méltó előképe. Megalázott, élni, cselekedni, kapcsolatokban létezni, érvényesülni szinte teljesen képtelen kisember. De félreértés ne essék: közelebb van hozzánk, mint szeretnénk.

Olykor csak vélt igaza rendszerint önigazolás; sértettsége, félelmei, torz örömre elegendő „sikerei” lehetetlenné teszik, hogy kilépjen hagymázas gondolatainak rácsával felszerelt belső börtönéből. A kritika rabjaként mindent és mindenkit árgus szemmel figyelő, ugyanakkor irigylő, de világából kizárni siető ember saját poklának képét, eltemetkezésének komorságát a kötet magyar címének – egyébként sokszínűen szellemes fordítói megoldást nyújtó – „egérlyuka” sajnos nem sugallja. Az eredetihez és a sűrű mondandóhoz hívebben Feljegyzések a föld alól néven lehetne emlegetni ezt a korát jócskán megelőző (ezért aztán visszhang nélkül maradt), egzisztencialista hangú művet, amelyet Dosztojevszkij a felesége betegágya mellett írt 1864-ben, közvetlenül az éveken át érlelt Bűn és bűnhődés befejezése előtt.

Az egyes szám első személyben íródott, erős sodrású szöveg színészpróbáló feladatként szinte kínálkozik az előadásra. Ezt érezte meg Pozsgai Zsolt, aki a XIX. századi orosz próféta e prózáját színpadra alkalmazta – a szerző Egy nevetséges ember álma című fantasztikus novellájának részletével összehangolva. Ez a (Dosztojevszkij-kortárs) Madách Tragédiájának űrbéli színére emlékeztető képekkel festett, kozmikus paradicsomi látomást rajzoló, sajátos megváltás-elbeszélés veszi fel és vezeti tovább a Feljegyzések az egérlyukból hirtelen megszakadó fonalát a február végén bemutatott budapesti változatban.

A Komédium Színház kicsiny, bensőséges, pincebeli terme válik lélekbarlangként az új Dosztojevszkij-premier színterévé, melyet ezúttal különösen intenzív, alkotó színészi jelenlétnek kell betöltenie. Monodrámát látunk-hallunk, így a többszereplős darabokhoz képest védőháló nélkül kell a csendfalú ürességbe vetnie magát Lux Ádámnak, aki lendületét végig megtartva ragadja magával a nézőket több mint egy órán keresztül az emberi érzelmek-indulatok hullámai közé és örvényeibe. Érlelt és színgazdag alakítása a megilletődve fogadott élmények sorát gazdagítja a hazai színházi életben. „A levegőre bátran támaszkodva” kelti életre Dosztojevszkij zavarba ejtően modern írásának világát.