1914. június 28-án ölték meg Ferenc Ferdinándot és feleségét Szarajevóban. Mint tudjuk, az I. világháború kitörésének ez volt az apropója, a háttérben azonban mélyebb okok húzódtak meg. A trónörököst Szarajevó utcáin a Fekete Kéz elnevezésű szervezet hét merénylője várta. Az egyik összeesküvő nem tudta előrántani fegyverét, a másik célt tévesztett, a harmadik meggondolta magát és hazament (ez járt a legjobban). A főhercegi pár A-II-118 jelzésű nyitott „Graf und stift” kabrioletje azonban éppen a hetedik merénylő, a tizennyolc éves Gavrilo Princip előtt állt meg, aki közvetlen közelről nem hibázott. A trónörökös és felesége azonnal meghalt. A merénylet elkövetőjét húszévi börtönre ítélték, a cellájában halt meg csonttuberkulózisban, 1918 áprilisában. Jóval az I. világháború után igazolódott az a feltételezés, hogy Princip és társai kapcsolatban álltak a szerb hadsereg több vezetőjével, fegyvereket is kaptak tőlük.
Azokban a sorsdöntő hetekben, hónapokban, úgy látszik, még senki sem tudta, mit hoz az eddig méreteiben és technikájában még soha nem látott, világméretű háborúskodás. Otto Dix félelmetes víziói még fel sem merültek. Mai ésszel persze könnyű elképzelni ezeket, na de akkor az emberek másképp gondolkodtak. A korabeli hangulatról így számolt be a Budapesti Hírlap 1914. július 26-i száma: „Mikor e sorokat írjuk, a főváros utcáin lelkesen ünneplő néptömeg hullámzik. A kora délutántól esti hét óráig gyakran változó s a békés megoldást variáló híreket a közönség meglehetősen fanyar kedvvel fogadta, míg a háborút jelentő hírekre hatalmas éljenriadal tört ki.” Még a pacifizmusáról híres Stefan Zweig osztrák írót is megtévesztette egy pillanatra a kialakulóban lévő európai helyzet. Azt írja A tegnap világa című művében: „Zene harsogott, egész Bécs forrongott. Először riadalmat keltett a háború híre (…), de amikor már nem volt visszaút, az iszonyat hirtelen átcsapott mérhetetlen lelkesedésbe. Felvonulók az utcákon, sűrű embersorok (…), sugárzó arcok és éljenzések: igen, őket éltetik, a hétköznapi kisembereket, akiket különben soha észre nem vesznek.”
Július 28-án megtörtént a hadüzenet Szerbiának. Ettől kedve megváltozott a világ képe, mindenre rányomta bélyegét a háború. Érdekes, ha kezünkbe vesszük a Pesti Hírlap 1914. július 29-i számát, már a hirdetések között is szembetűnő, hogy vége a „boldog békeidőknek”. Az egyik cég „Mozgósításhoz” kezdetű hirdetésében prizmás látcsöveket ajánl, továbbá tudomásunkra hozza, hogy nála revolverek is kaphatók nagy választékban. A másik népszerű fertőtlenítőszert kínál, fél oldalon keresztül adja tudtunkra: bevonuláskor az ő mindenható szeréből okvetlenül vigyünk magunkkal, ára mindössze nyolcvan fillér. Egy utcai csemegés „a mozgósított bevonulók figyelmébe” ajánlja hús- és halkonzervjeit. Bizonyos Gelb úr, az órás 1914. július 29-én bejelenti, hogy a balkáni háború következtében kénytelen olcsón eladni raktáron maradt százezer darab duplafedelű ezüstóráját. A hadüzenetek utáni vészterhes hónapokban feladott hirdetések némelyike még mindig különböző fürdőhelyekre csábít, olyan országokba, amelyekbe azután öt éven át nem mehetett nyaralni senki. Bevonuló katonatiszteknek tábori hálózsákokat és termoszpalackokat ajánl egy élelmes és a helyzetet gyorsan felismerő kereskedő. Egy ügyvéd bevonuló kartársak helyettesítésére vállalkozik, és állandóan szaporodnak azok a hirdetések, amelyek katonai célokra alkalmas lovakat, automobilokat, nyergeket kínálnak megvételre. Nagyon sok hirdetésen látszik, hogy ezekben a lázas első napokban alig tudták még, mi a háború. Voltak olyan cégek is, amelyek melegen ajánlották tizennyolc koronás, hárommatracos, összecsukható ágyaikat, amelyeket minden katona magával vihet a harctérre.
Néhány hónap múlva azonban már úgy látszik, kezdik sejteni, mit jelent a világméretű háborúskodás, mert kórházi ágyakat ajánlanak megvételre. Az Érdekes Újság a Pesti Hírlapban teszi közhírré, hogy „harctéri felvételeket sebesült katonákról, vagy amennyiben ilyeneket harcoló fiaink hazaküldtek volna, az illetők családjától szívesen megvesz”. Miután a lövészárkokban a tüzelő ágyúktól, puskagolyóktól ezrével pusztulnak az emberek, az egyik vegyészeti gyár „Nem kell félni az ázsiai kolerától!” kezdetű hirdetésében fertőtlenítőszerét ajánlja, amely higiénikus életmód mellett biztosan megvéd bennünket a ragálytól. A korabeli újsághirdetésekből azt is megtudhatjuk, hogy a háromkoronás kitűnő hangú csoda- szájharmonika a tábori élet felvidítója. A szórakoztató hangszer kockajátékkal együtt három korona. Aki pedig rajong a zenéért, az okvetlenül hozassa meg két koronáért Sas Náci Üzenet a táborból című dalának kottáját, vagy vegyen fényképezőgépet harctéri felvételekhez, mert minden hirdetés mellett látható, milyen szép is az, amikor a katona teljes menetfelszerelésben fotografál…
Egy korona előzetes beküldése ellenében hadiemlékgyűrűt kapni az új közös címerrel. Hadifoglyoknak télikabátot és téli öltönyt ajánlanak. Egy másik hirdetésben törhetetlen üvegvédővel ellátott katonai karkötőórák ábráját látjuk. Arról nem esik szó, hogy a törésmentesség vajon gránátok felrobbanása esetén is garantálható- e. Az egyik orvosi műszerkészítő cég hirdetése élén megkérdezi: „Amputált ön?”, mert amennyiben igen, a cég „elegáns, a célnak megfelelő műlábat vagy műkezet” ajánl, s a szöveg a későbbiekben még egyszer hangsúlyozza: az itt kínált elegáns műlábakkal könnyű lesz a járás.
Aztán a kezdeti háborús mámort követően, a nagy kijózanodás idején, néhány hónap múlva állandósul egy szomorú rovat az újságokban: a hősök halálhíre. Megjelenik egy hirdetés, amelyben harctéri exhumálásokat, hazaszállítást, engedély megszerzését, külön sírban fekvő katonák sírhelyének pontos megjelölését vállalja a „Kegyelet” nevet viselő, hatóságilag engedélyezett vállalat, amely mindezeket a szolgáltatásokat részletes költségvetés szerint, jutányos áron elvégzi. Egy másik cég harctéri eltűntek sorsának felkutatásával foglalkozik.
Végül pedig, aki itthon van, s mégis látni akar valamit a háborúból, annak az egyik hirdetés azt ajánlja: hozassa meg azonnal a nagy feltűnést keltő Geiner-féle háborús diorámát – csak hogy le ne maradjon az emberiség egyik legnagyobb tragédiájáról…
Fotó: Mészáros Ákos
