Kamarás István, a Veszprémi Egyetem antropológia és etika tanszékének tanára, előadása során az emberről kialakult keresztény felfogás három alapvető forrásáról beszélt: a bibliai örökségről, az egyház kétezer év óta változó emberképéről és végül a mai természet- és társadalomtudományokkal egyeztetett keresztény emberképről. A bibliai örökség az, amely elsősorban meghatározza ezt a felfogást. Itt természetesen meg lehet különböztetni az ószövetségi és az újszövetségi emberképet, hiszen Krisztus mint tökéletes ember minden élethelyzetben példaértékű, így szociális, etikai és erkölcsi téren is. Ahogy Kamarás István kifejtette az Újszövetség antropológiai olvasatának néhány kulcsmozzanatát, kiderült: a nyolc boldogságban szereplő szomorúság például nem más, mint szociális attitűd, amellyel mások felé fordulhatunk. A békesség pedig magát a békeszerzést jelenti, amelynek során „keresztény és emberi módon megtanulhatunk veszekedni” is. A Jézus-jelenség szociológiai fogalmakkal leírva szintén hatalmas lehetőségeket rejteget a vallásszociológusok számára. Jézus ugyanis az „értékek forradalmát vezette be, amelyből pontosan kiolvasható a jézusi emberkép” – mivel a fejedelmi erényekként ismert értékeket a kisemberek számára is követendő példává tette, mint például a nagylelkűséget. Ebből a jézusi példából kiindulva lehet ma a szeretet fogalmát értelmezni, hiszen annyira elcsépelten és banálisan hangzik sokszor, hogy a legtöbb esetben inkább vonzalmat jelent, mint őszinte, felelősségteljes és igazságos szeretetet. Előadása végén Kamarás István felhívta a figyelmet arra, mennyire hiányzik a mai társadalom emberéből a helyes önszeretet, a derű és a humor, valamint az elmúlt negyven év hibájából a felelősség fogalma is, noha a szó maga tartalmazza a „feleség és a felebarát” hasonló „fél” szavát is, amely arra utal, hogy én csak a fele vagyok, ki kell egészíteni. Teljes vagyok ugyan a személyiségemben, de kiegészítésre szorulok. Beran Ferenc teológiai tanár előadása a keresztény etika létezéséről szólt, ám az első pár mondatból az is kiderült, hogy ma nem csupán a keresztény etika létét, hanem magának az etikának a létét is sokan megkérdőjelezik.
Beran Ferenc szintén a Szentírásból indult ki, hiszen Jézus volt az, aki ugyan az Ószövetség törvényeit „az utolsó vesszőig megtartotta”, viszont szellemében teljesen újat hozott. Rávilágított arra, hogy a törvény Isten ajándéka, nem pedig valami életkeserítő nyűg, hiszen a törvény értékeket véd, és „az ember kiteljesedését jelenti”. A kettős szeretet parancsa szintén megvolt már az Ószövetségben is, ám Jézus a kettőt egy szintre emelte, egymástól függővé tette. Az előadó rámutatott, itt tulajdonképpen „három parancsról van szó, hiszen az embernek önmagát is szeretnie kell ahhoz, hogy embertársát is szerethesse” – ez pedig Jézus szerint az Isten iránti szeretetünknek is alapja. A következő lépés Szent Tamás lépése, aki „az emberi ész segítségével ugyanoda akart eljutni, mint ahová a kinyilatkoztatás által lehet”. Ezzel a módszerrel mindenki ráébredhet, hogy a keresztény törvények ezeket az értékeket védik, a polgári jog feladata pedig ennek biztosítása. Keresztény etika tehát létezik, amelynek alapja és végső forrása maga az emberi személy.
Talán nem mindig vagyunk tisztában azzal, hogy keresztényként milyen feladatunk, felelősségünk van a társadalomban és közösségeinkben. Ez az előadás is jó példa arra, hogy mennyire fontos szerepe van önmagunk képzésének, formálásának, hiszen máskülönben nem fogjuk tudni megfelelőképpen közvetíteni Isten szeretetét embertársainknak, nem fogjuk megérteni a világ megváltásában betöltött felelősségünket, amellyel Isten megváltó tervébe bekapcsolódhatunk.
