„Az idő sürget. Szeretném, ha az emberek mielőbb megtudnák, hogy szeretem őket, és hogy a legnagyobb boldogságom az, hogy együtt lehetek és beszélhetek velük, mint atya a gyermekeivel.” Vajon semmi újat nem olvasunk ezekben a mindig időszerű mondatokban. Vajon mi magunk, személyesen megközelítettük már azt az egyszerre tiszteletteljes és bizalmas viszonyt, amely Jézust fűzte Atyjához, akit az általa tanított imában úgy szólított meg, ahogyan a korabeli kisgyermekek az édesapjukat?
Az Elisabetta nővér ügyében illetékes grenoble-i püspök tízévi vizsgálat után hagyta jóvá a sok hívő számára felszabadító erejű üzeneteket: „Én úgy ítélem meg, hogy egyedül a természetfölötti, isteni beavatkozás adhat a tények ezen együttesére logikus és kielégítő magyarázatot” – írja értékelésében a főpap. Magyarországon már évek óta többeket megszólít az az evangéliumi üzenet, amely Elisabetta nővéren keresztül lett közös kincsünk. Semmi gyökeresen új nincs benne a szó szoros értelmében, hiszen a kinyilatkoztatás gyökereihez kell visszatérnünk, hogy a századok során vallásosságunkra rakódott félelmek, bizalmatlanságok alatt megtaláljuk magunkban a gyermeki hit Istenhez terelő önfeledt gesztusát. Nem szigorú figyelmeztetés mindez – lehetőség, hogy úgy éljünk, ahogyan a Teremtő szeretne látni minket. A szeretetszolgálat területén is tevékeny szerzetesnő által közvetített kérések között szerepel az is, hogy az esztendő egy napját, augusztus első vasárnapját vagy 7-ét szenteljék a mennyei Atyának, és ezen a napon az üzenetekben megfogalmazott szándékra mutassanak be szentmiseáldozatot. Idehaza a pesti ferenceseknél lesz szentmise augusztus 2-án és 7-én 11 órakor, Dunaharasztin pedig augusztus 2-án és 7-én reggel 7 órakor.
