A rendszer bevezetése óta a bevétel összege évről évre növekedett: a Magyar Katolikus Egyház számára 1998-ban 653 millió forint gyűlt össze a felajánlott egy százalékokból, 2008-ban pedig már 2 milliárd 962 millió forint. Az APEH nemrég közzétette az idei adatokat – ezek szerint idén kicsivel több mint 2 milliárd 967 millió forint gyűlt össze. A pénzösszeg növekedése megtorpanni látszik, ám a felajánlók száma idén először kevesebb, mint az előző évben. Egyrészt az adófizetőknek alig több mint negyven százaléka rendelkezett egyáltalán adójának egyházaknak adható egy százalékáról, ami nagyon kevés. Ráadásul miközben az egyházak társadalmi szerepvállalásának megítélése egyre javul, valamiféle közönyösség is érezhetővé vált. Ahhoz képest, hányan vallják ma magukat katolikusnak Magyarországon, szinte elenyésző azok száma, akik éltek az egy százalék felajánlásának lehetőségével. Pedig a nehéz gazdasági helyzetben pusztán nyilatkozattétellel – tehát személyes anyagi áldozathozatal nélkül – lehetne segíteni az egyháznak: hiszen a már befizetett adó egy százalékának felhasználásáról dönthet így az adózó. Mindemellett – ahogyan több egyházi fórumon is felhívták erre a figyelmet – idén különösen sok felajánlást utasítottak el, azaz nyilvánítottak valami miatt érvénytelennek (Erről az APEH levélben tájékoztatja a felajánlókat.). Ez újabb kiesést jelent a végleges összegből, és mivel a felajánlások részletes adatait csak az adóhivatal „láthatja”, nehéz bármilyen jogorvoslatot kérni. Erre csak az adott adófizetőnek személyesen van joga, de kevesen hajlandók utánajárni.
A történelmi egyházak vezetői azon aggodalmuknak is hangot adtak, hogy a kormány tervei szerint az adó egy százalékából befolyt összeget nem a törvényi előírásoknak megfelelően egészítené ki. Ez az egyelőre még nem pontosan látható költségvetési „megszorításokon” túl újabb elvonást jelent. Fontos látnunk: szolgálata révén az egyház sokkal több emberhez „juttatja vissza” – gyerekekhez és nyugdíjasokhoz is, akik nem is adóznak – az egy százalékból befolyt pénzt, mint ahányan nyilatkoztak erről. Tehát az egyház nem valamiféle önfenntartó és öncélú rendszer, hanem olyan, amely jogosan tart igényt társadalmi és így állami hozzájárulásra, hiszen – nem lehet elégszer hangsúlyozni – közfeladatokat lát el oktatási, szociális és egészségügyi intézmények működtetésével, műemlékek és gyűjtemények fenntartásával.
