Vannak, akik azonnal anyagi meggondolásból vetik el az ötletet, mások meg arra hivatkoznának, nincsenek annyian a pálos szerzetesek.
Mindkét gondolat „csak” emberi meggondolás. Anyagi okok akadályoznák meg a börtön elköltöztetését? Nézzünk körül! Bármennyire válságos és ínséges időket élünk, mégis milliárdokat látunk elfolyni – értelmetlenül! Pénzügyi okokra a legkönnyebb hivatkozni, ha egy közösség (jelen esetben egy ország) nem akar valamit megvalósítani. Ami pedig a pálos atyák számát illeti. Húsz-egynéhányan élnek és szolgálnak az ország négy különböző pontján. Mégis ennyien – maroknyian – az egész nemzet életére gyakorolnak hatást. S hívő ember mondhatja-e, hogy kevesen lesznek a jövőben? Olyan kérdés ez, mint amikor azt hallani: mennyi gyarlóság, esendőség, sőt bűn terheli az egyházat. Erre szoktam mondani: tegyük jobbá, de azonnal! Értetlenül tekintenek rám ilyenkor: jobbá és azonnal? – Igen, hiszen ebben a percben jobbá tehetem magamat, levetkőzhetem rossz gondolatomat, megelőzhetem önző cselekedetemet – minden pillanatban ilyen nagy esélye van a jobbá válásnak és jobbá tételnek, s ezáltal máris jobbá – helyesebben: krisztusibbá – válik az egyház. Még akkor is, ha hajlunk a szalon-katolikusságra: legyen jó előbb a másik, bocsássanak meg előbb nekem… Minden zarándoklat – ha századszor vesz is rész rajta valaki – elölről kezdődik. Elölről a lassabb vagy gyorsabb lépések alatt akár imában, akár magánszóval megfogalmazott kérés, öröm, gond és hála formájában. Vegyünk fel apró kövecskéket, kőmorzsákat, hulló vadgesztenyét, halljuk Barnabás atyától, annyit, ahányan otthon maradtak a mieink közül, akikért vállaltuk az utat, akikre gondunk van, akikért felajánljuk a zarándoklatot.
A bűn, a meg nem bocsátás Isten és az ember közé ékelődik – kísérik a szerzetesi szavak a bakancsok kopogását. A megbocsátás, ível tovább a gondolat, nem jelenthet feledést, mintha a rossz meg sem történt volna. Végül önmagunknak is meg kell bocsátanunk – a bűntudat az elkövetőt sem gyűrheti végleg maga alá.
Köves, egyenetlen az út – figyelni kell a lábra, hová lép, magam is úgy haladok a több száz zarándokkal, hogy közben nem keresem az irányt. Hiszen az ott van elöl. Legelső a kereszt, az irány tehát adott, ezen nem kell gondolkodni…
Beer Miklós püspök a templombejárat előtt megáldja a pápai címert, és megszenteli a Boldog Özsébről elnevezett harangot, amely ezután hangjával mindig emlékeztet: bazilikába lépsz be! Szemközt a naptól kifényesedő és kimelegedő tájjal, ott látom az egykori kolostorépület ablakain a bűn vasrácsait. A török 1535-ben elpusztította a templomot, a kolostort és a falut, 1711-ben kezdődött az újjáépítés. Közel ugyanennyi „börtönidő” telt el, miért ne kezdődhetne az újjáépítés – jut ismét eszembe. S ha a pálosok építenek, épül az ország! Régi mondás, régi tudás ez. A kolostorban helyet kaphatna erdei iskola, zarándokszálloda, szakrális művészeti műhely és alkotóház, Hospice-otthon – és még mennyi lehetőség, mindegyik magában többet „ér” tíz bevásárlóközpontnál.
S akkor majd „befehéredik” a Börzsöny – nemcsak a pálos atyák habitusától, hanem a lélek, minden lélek tisztulásától. A Börzsöny – Márianosztra központtal – új, pontosabban megújult lelki hírközlő központtá lehet. A legközelebbi hegyről a jó szem – mondom, a jó lelki szem! – látja az esztergomi bazilikát, homlokzatán a feliratot: a magyar egyház anyja és feje! S létrejön az adás: nem kell hozzá rövidhullámú frekvencia, széles sávú internet, de kell hozzá széles sávú szellem és lélek. S mintha (nem mintha!) ott ívelődne, ott közlekedne máris egy nagyszerű híradás: Prohászka Ottokár, ez a legkorszerűbb hit-ember – gondolatai, hit-vallomásai hagyományosak, krisztusi értelemben hagyományosak, tehát mindig időszerűek – annyira szeretett esztergomi teológiai tanár korában elzarándokolni Márianosztrára a tizenkilencedik század végén.
Bazilika cím és új harang – majd a szentmise keretében heten veszik fel a bérmálás szentségét Beer püspöktől. A tudatos élet vállalása. A homíliában a főpásztor, a pálos rend konfrátere, tiszteletbeli tagja a most kezdődő hit évét említi. Igen, növekednünk kell annak tudásában, mit is hiszünk valójában és hogyan higgyünk. A közeljövőben kezdetét veszi a váci egyházmegyei zsinat, amely három év során tíz gondolat köré fonva hozzásegít ahhoz, hogy jobban megértsük, miért vagyunk itt – mi is az valójában, amit életünknek nevezünk.
Ott áll fehér ruhában, a szentség kiszolgáltatására várva az új magyar nemzedék hét tagja. S hirtelen – amikor a püspök egymás után megkeni a homlokukat – madárhang-zúgás hatja át a templomot. Az ablakokon át, a nyitott ajtón keresztül érkezik? Fölösleges kérdés – ha pedig a megrögzötten racionális elme mosolyog ezen, valamit nem tud, valamit nem képes hit-tudni a világról.
Hogyan mondta Beer püspök? Az élet drága ajándék, örökség és feladat. Három, magunkkal vihető kövecske. A hívő ember- közösség (nem tömeg!) a szentmise után elindul a Börzsöny útjain hazafelé. Távolodóban is látni még a bazilika tornyait. A zarándoklat folytatódik.
Fényképezte: Cser István
