Fehér kendőt terítesz

Rendjén van ez, időnk kiméretett.
Mögöttünk a méltóbbak sorakoznak,
A szebb napok mosolygós robotosai,
Kezükben készülő fénycsokor, csoda.

Még kergetik árnyékunk, de nem soká,
Napvitorlákat feszítenek az űrben,
S elhagyják ezt a lelakott bolygót,
Vizekkel, gyűrűkkel, gazos sírjainkkal.

Most még itt ülsz a neked szánt parton,
Gyártod a gyűrűket, s a ladikot várod,
Fehér kendőt terítesz a remélt nyár elé,
De tudod, már a túlparton érsz haza.

Gyimesi László (1948) költő, szerkesztő,
az aquincumi költőverseny háromszoros fődíjasa