Őrzöm,
mint a harangszó a hírt,
hogy köztünk élt,
meghalt, feltámadott.
Ahogyan rács őriz rabot,
a rab
a várva várt napot,
ha majd kinyílt –
s letudva tudja múltja bűneit.
Őrzöm.
Február van, még oly kevés
a fény;
nagyon kell most,
s az is lehet,
hogy nincs is más esély.
Őrzöm, mert őriz,
és megtart engem itt –
bár semmiség,
nem több, csupán
egy féldiónyi hit.
Féldiónyi hit,
amit a varjú úgy keres,
mert élni kell –
megélni érdemes.
Őrzöm hitét féltékenyen
amíg csak szembe fúj a szél.
Már február,
pár nap, s talán
majd véget ér a tél.
Őrizni kell,
tartson ki addig is
ez a féldiónyi hit.
Őrzöm,
ahogy a faodú
őrzi a mókus álmait.
